Közlekedés - péntek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Budapesten jelenleg nem végeznek sebességmérést.

A VIII. kerületben az Üllői úton a Delej utcánál két személygépkocsi ütközött össze. Helyszínelnek még a Budai alsó rakparton a Batthyány tér vonalában, ahol egy személygépkocsi elütött egy gyalogost. Mellettük váltakozó irányú a forgalom, ezért mindkét irányban torlódásra számítsanak.

Tart a vizsgálat a XVI. kerületben a Szlovák úton is a Ferenc utca és a Baross utca között, ahol egy autóbusz és több személygépkocsi karambolozott.

Torlódnak a járművek: a Bocskai út-Október huszonharmadika utca-Irinyi József utca útvonalon a Petőfi híd felé és a hídon át Pestre, a Szent István körúton és a Margit hídon át, valamint az Erzsébet körúton és a Teréz körúton a Nyugati tér felé.

A zsúfoltság miatt lelassult a közlekedés: a Bartók Béla úton és a Szent Gellért rakparton a Szent Gellért tér felé, a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák Ferenc tér irányába, valamint a Múzeum körúton a Rákóczi út felé.

Vidéki utak

A személyautósok várakozás nélkül haladhatnak át az országhatárokon. A teherautósok kifelé Hegyeshalomnál egy, Ártándnál kettő, Balassagyarmatnál kettő, Sopronnál befelé kettő órát kell várakozniuk.

Az M1-es autópályán Tatabánya előtt a Budapest felé vezető oldalon kétirányú a forgalom. A bicskei szakaszon a Budapest felé haladókat a Hegyeshalom felé vezető oldalra terelik, két-két szűkített sávon haladhatnak. A 120-as és 125-ös km között egy pályán irányonként egy sávon halad a forgalom. Zárva van a Tatabánya-óvárosi csomópont is Hegyeshalom felé, Budapest felé pedig a 83-as úti csomópont és a bicskei csomópont. Az 59-es km-nél sávelhúzásra kell készülni.

Az M3-as autópályán Polgár felé Mogyoródnál és a bagi völgyhídon a forgalmat a Budapest felé vezető oldalra terelik hídjavítás miatt. A bagi csomópont összes fel- és lehajtóját lezárták.

A 3-as főúton Heves megyei szakaszán a burkolatot újítják fel. A visontai elágazás és a detki körforgalom közötti szakaszos sávlezárásra és jelzőőrös irányításra kell számítani. A 231-es km-nél Novajidrányban körforgalmi csomópontot építenek. Rövid szakaszon lezárták a főutat, a forgalmat táblával jelzett terelőútra irányítják.

A 4-es főúton a szolnoki elkerülő szakaszon a 102-104 km között a 442-es főút csomópontja után-a burkolatot javítják, félpályás lezárás mellett.

A 44-es főúton a Békéscsaba és Gyula közötti ún. Veszei csárdánál lévő Élővíz-csatorna hídját építési munkák miatt félszélességben lezárták. Augusztus végéig a másik oldalon irányonként egy sávon megy a forgalom.

Szeptember 30-ig 7,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be az 5-ös főút Pest megyei szakaszán a települések közlekedési zsúfoltságának enyhítése érdekében, valamint az útépítési munkák, okozta sávlezárások miatt. Az ennél súlyosabb teherjárművek az M5-ös autópályát, illetve a főúttal párhuzamos mellékutakat használhatják kerülőútként.

A 7-es főúton Baracskán a csatornázási munkák okoznak torlódást. Zamárdinál az autópálya felé vezető oldalon egy sávot burkolatjavítás miatt lezárták. A 8-as főúton Székesfehérvár és Csór között, Inota közelében, Veszprém után, és Vasvárnál folyik félpályás útlezárással járó építési munka.