Az MDF visszatérne a háromhetes ülésezésre

Vágólapra másolva!
Az MDF parlamenti frakciója a napokban levelet ír Szili Katalinnak, a Ház elnökének, amelyben azt javasolja, hogy az Országgyűlés térjen vissza a háromhetenkénti ülésezési rendre. Az MDF felszólította Hende Csabát, hogy aktivizálja magát a képviselői munkában.
Vágólapra másolva!

A kétnapos kihelyezett frakcióülés után megtartott sajtótájékoztatón a képviselőcsoport vezetője, Herényi Károly elmondta, hogy a hetenkénti ülésezési rend reménytelen helyzetet teremtett, mert az őszi és a nyári ülésszak kezdetén "a kormány rossz előkészítő munkája miatt" alig volt törvényjavaslat az Országgyűlés előtt, az ülésszak végére pedig csak hajnalig tartó üléseken lehetett elvégezni a törvényalkotási feladatokat.

Herényi szerint a bizottsági munkát is akadályozza a hétfő, keddi ülésnap, sok a helyettesítés a testületekben. A frakcióvezető az igazi megoldást abban látja, ha különválasztják a plenáris ülés hetét és a bizottsági hetet. A frakcióvezető megjegyezte: az MDF számára elfogadható a kéthetes ülésezés is. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament is háromhetente ülésezik.

Herényi kitért arra: még a mai napon levélben szólítja fel Hende Csabát, hogy "amennyiben képes rá, aktivizálja magát a képviselőcsoport munkájában". A frakcióvezető elmondta, hogy aggasztóan kevés volt Hende Csaba megszólalása a parlamentben, mindössze 9 alkalommal kért szót és összesen 19 percet beszélt. Megjegyezte, hogy a képviselőcsoport minden tagja rossznak minősítette Hende szereplését. Elmondta, hogy Hende ügye nem szerepelt a frakcióülés napirendjén, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a párt két fontos testülete az országos elnökség és az országos választmány megvonta a bizalmat Hendétől. "Az MDF nem egy kizárós párt, rendkívül elegáns megoldást alkalmazott eddig, most Hende Csabán a sor" - jelentette ki.

Herényi Károly - a sajtóban megjelent írások kapcsán - szólt arról is, hogy a frakció áttekintette az MDF jelenlegi helyzetét; ennek keretében Lezsák Sándor alelnöknek volt egy három alternatívát felsoroló javaslata, amely azonban "reakció nélkül maradt, mert az ülésen felszólaló több mint 20 képviselő egyike sem vette védelmébe, nem tartotta támogatásra alkalmasnak az általa megfogalmazottakat". A javaslat tartalmát firtató kérdésre azt válaszolta, hogy ezt Lezsák Sándortól kell megkérdezni. Hozzátette: az alelnök alternatívát vázolt, "de nem szólította fel távozásra Dávid Ibolya pártelnököt".

Herényi beszámolt arról: Lezsák javaslatai között szerepelt - és ezt a frakció több tagja is támogatta - hogy a párt elnöke legyen az európai parlamenti választáson az MDF listavezetője. A frakcióvezető elmondta, hogy Dávid Ibolya Lezsák Sándor javaslataira a frakcióülésen elhangzott zárszavában nem reagált.

Lezsák Sándort egyelőre nem sikerült elérni.