Börtönbüntetést javasolnak az állatkínzóknak

Vágólapra másolva!
Aláírásgyűjtésre készülnek az állatvédő szervezetek annak érdekében, hogy akár börtönbüntetés is járhasson a durva állatkínzásokért. Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő szintén ennek érdekében nyújt be módosító javaslatot a parlamenthez, és úgy tudja, javaslatát az igazságügyi és a környezetvédelmi miniszter is támogatja. A jelenlegi szabályozás mellett maximum 50 ezer forint pénzbüntetést kaphat az a biztonsági őr, aki halálra kínzott egy kutyát.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Bizottsághoz fordultak az állatvédők, hogy jóváhagyott petíción kezdhessenek aláírásgyűjtésbe az állatkínzás szigorúbb büntetéséért. A hivatalos fellépés előzménye, hogy múlt héten egy biztonsági őr - két társával együtt - halálra kínzott egy kiskutyát Fadd-Domboriban. Az állatvédő szervezetek szerint könnyen összejön a szükséges 50 ezer aláírás, a tervek szerint a Szigeten is alá lehet majd írni a petíciót. Ugyanakkor nem támogatják a hétvégére szerveződő tüntetéseket az állatkínzások ellen, szerintük ez rossz fényt vetne a későbbi hivatalos fellépésre. A tüntetések szervezőit sem az állatvédő szervezetek, sem az [origo] nem tudta elérni.

Az állatkínzás szankcionálásának szigorításáért készül javaslatot benyújtani a parlamenthez Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő is. Gusztos az [origo]-nak elmondta: javaslata szerint az állatkínzás alapesete továbbra is szabálysértésnek minősülne, azonban az olyan durva állatkínzás, ami maradandó vagy halálos sérülést okoz a megkínzott állatnak, vétségnek minősülne - ez utóbbiért pedig egy évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható. A módosító javaslatot, mely az állatkínzáson kívül az orvvadászattal és állatviadalokkal is foglalkozik, Gusztos együtt nyújtja be jövő héten Hankó Faragó Miklóssal, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárával. A szabad demokrata képviselő úgy tudja, hogy a javaslatot támogatja az igazságügyi és a környezetvédelmi miniszter is.