Dusnoki rablógyilkosság: külföldi állampolgárok a gyanúsítottak

Vágólapra másolva!
Két külföldi állampolgárságú férfit gyanúsítanak a szerdán Dusnokon elkövetett rablógyilkossággal - nyilatkozta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A két férfit egyelőre még keresik, ellenük elfogatóparancsot adtak ki, s felkutatásuk változatlanul nagy erőkkel folyik - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A meggyilkolt 59 éves egyedül élő férfira a gondozója talált rá csütörtökön a déli órákban. Hortobágyi István őrnagy közlése szerint a bűncselekménnyel egy 24 és egy 29 éves román állampolgár gyanúsítható, akik szerdán érkeztek Magyarországra, vélhetően alkalmi munkát keresve, és még aznap megismerkedtek későbbi áldozatukkal. Az elhunytat a támadói megkötözték és bántalmazták, majd kirabolták a lakását.