A környékbeliek tiltakoznak az újpesti plázs ellen

Vágólapra másolva!
A XIII. kerület lakói aláírásokat gyűjtenek az augusztus elejére tervezetett Budapest Plage ellen. Az újpesti rakpartot augusztus 6. és 20. között homokos stranddá alakítanák át a párizsi mintát követő szervezők, a kerületiek azonban tartanak közlekedési káosztól, a zajtól és a kosztól.
Vágólapra másolva!

Az újpesti rakpart a tervek szerint augusztus 6. és 20. között tengerparti sétánnyá változik. A Budapest Plage szervezői a rakpart egyharmadát homokkal és kaviccsal terítenék be, a szabadon maradt területen sétálni, biciklizni lehetne. A rendezvényre a főváros városképvédelmi bizottsága már áldását adta, a környéken lakókat és a XIII. kerületi önkormányzatot azonban egyelőre nem sikerült meggyőzni - írja a Népszabadság.

A plázs ellen tiltakozó ívet már több százan aláírták, mert attól félnek, hogy a rendezvény megzavarja a nyugalmukat és káoszt okoz a közlekedésben. A kerület polgármestere, Tóth József pedig levélben kérte a főpolgármestert, hogy fontolják meg a rendezvény támogatásáról hozott határozat visszavonását. A XIII. kerületi önkormányzat szóvivője a lapnak elmondta: ha meg is tartják a programot, szeretnének megnyugtató válaszokat kapni aggályaikra.

A tervek szerint a Duna melletti homokos területen nagyméretű pálmafákat és trópusi növényeket telepítenek, valamint több száz nyugágyat és napernyőt helyeznek el augusztusban. A programok között előadások, komolyzenei koncertek, fotó- és képzőművészeti kiállítások szerepelnek.