Kampánylevelek: a Fidesz elfogulatlan vizsgálatot kér

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint úgy tűnik, hogy László Csaba pénzügyminiszter a parlamentben tévesen informálta a közvéleményt az úgynevezett Fidesz-szórólapok ügyében - közölte Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Vágólapra másolva!

A politikus egy napilap birtokába jutott dokumentumra alapozva úgy véli: az ügy teljesen más megvilágításba került. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy a birtokába került dokumentumok azt támasztják alá, hogy a kormányváltás után már belső vizsgálat foglalkozott a szórólapok ügyével a VPOP-nél, amely során jogszabálysértésre nem derült fény.

Varga Mihály közlése szerint egy héttel korábban az Országgyűlésben László Csaba egy azonnali kérdésre válaszolva azt állította: az úgynevezett Fidesz-szórólapok zökkenőmentes behozatala érdekében a VPOP akkori bevételi főigazgatójának utasítására két pénzügyőr tiszt intézkedett a kópházi vámhivatalnál.

A fideszes politikus hangsúlyozza, a napilap állítása szerint dokumentumokkal igazolható, hogy a két tiszt Daróczi Ferenc dandártábornok, vámigazgató beosztottjaiként, és az ő utasítására jelent meg. "A tisztek a vámeljárást teljesen szabályszerűnek találták", és ugyanígy vélekedett Bencze József vezérőrnagy, rendészeti főigazgató is.

"A vezérőrnagy azóta is betölti az említett pozíciót, Daróczi Ferencet pedig tavasszal bevételi főigazgatóvá, országos parancsnok-helyettessé léptették elő" - jegyzi meg Varga Mihály, aki felkéri a pénzügyminisztert, hogy az ügyet elfogulatlanul, minden dokumentumra kiterjedően vizsgálja meg.

"Amennyiben az említett tények beigazolódnak, kérem, hogy munkatársaimmal és személyemmel kapcsolatos valótlan állításait nyilvánosan vonja vissza" - szólítja fel László Csabát Varga Mihály.