Kovács tárgyalni akar a szomszédokkal

Vágólapra másolva!
Magyarország kész kétoldalú tárgyalásokat folytatni a szomszédos országokkal a kedvezménytörvény alkalmazásáról, ezért javasolja, hogy külügyminiszteri szintű tárgyalásokat rendezzenek e kérdésben - mondta Kovács László külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A külügyminiszter Rolf Ekeusszal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főmegbízottjával történt megbeszélését követően újságíróknak elmondta: a román-magyar vegyes bizottság miniszteri szintű ülése július 18-án Bukarestben lesz.

A kedvezménytörvény módosításával kapcsolatosan úgy fogalmazott, "a korábbi státustörvényből kedvezménytörvény lett, a különbség nem a kedvezmények mértékében van, nem is a kedvezményezettek körében, hanem az alkalmazhatóságban".