Orbán-Dávid találkozó kedden

A Magyar Demokrata Fórum országos központjában találkozik kedden Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - erősítette meg a demokrata fórumos körökből származó információját Katona Kálmán.

A párt általános alelnöke elmondta, az MDF-et a megbeszélésen Dávid Ibolya pártelnök, Font Sándor frakcióvezető-helyettes és ő képviseli. Dávid Ibolya hangsúlyozta: munkamegbeszélésre kerül sor a két pártelnök között, amelynek csak a céljait lehet megnevezni. A célok között szerepel, hogyan álljon helyt az európai uniós csatlakozás kapcsán Magyarország a szellemi és a gazdasági versenyben, és hogyan lehet eredményesebben képviselni a magyarság érdekeit a Kárpát-medencében és Európában.

A pártelnök azt is fontosnak tartja, hogy olyan partneri együttműködés alakuljon ki, amelynek eredményeként többségbe kerülnek azok, akik a jobbközép erők társadalom-, gazdaság- és nemzetpolitikájában bíznak.

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz május 17-i kongresszusa után írt levelet Orbán Viktornak, amelyben azt kezdeményezte, "induljon meg egy közös gondolkodás a jobb stratégia kidolgozására". Az MDF elnökének szavai szerint a partneri együttműködés célja egy olyan stratégia kidolgozása, amelynek eredménye "a magabiztos többséget jelentő sok millió honfitársunk bizalmának megnyerése".

Dávid Ibolya levelében - amelyet, mint hangsúlyozta, nem a sajtó nyilvánosságának szánt - kifejtette: a magyarság egészének sikere függ attól, "miképpen tudjuk egymást kiegészíteni, ezzel szélesíteni a keresztény-konzervatív-nemzeti értékek iránti bizalmat".