Földrengés rázta meg a Bükk-hegységet

Vágólapra másolva!
Kisebb földrengés rázta meg a Bükk déli részét kedd kora délután. Károkról nem érkezett jelentés, de a lakosság a csillárok himbálózásából észlelte a földmozgást. A kutatóintézet két rengést regisztrált: az egyik a Richter-skála szerint 3,5-es erősségű volt, a másik pedig 3,1-es.
Vágólapra másolva!

Mezőkeresztes volt az epicentruma a Borsod déli részén kedden délután észlelelt földmozgásnak - közölte az MTA földrengéskutató osztályának ügyeletese az MTI-vel. "Az első rengést 13 óra 26 perckor, a Richter-skála szerinti 3,6 fokozattal, a másodikat pedig 13 óra 46 perckor 3-as erősséggel regisztrálták az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézetének műszerei" - mondta el Czifra Tibor, aki hozzátette: a térség több településéről hívták az intézetet azzal, hogy észlelték a földrengést; csillárok mozdultak meg, poharak ütődtek össze. Károkról azonban sehonnan sem érkezett bejelentés" - jegyezte meg az ügyeletes.

Honlap a magyar földrengésekrőlhttp://www.foldrenges.hu/

Az érintett térségben korábban is voltak földrengések, legutóbb 2003. június 21-én 4-es és június 27-én 3,1-es erősségű. Magyarország területén évente 100-120 kisebb, 2,5 alatti magnitúdójú földrengést regisztrálnak. A rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt 2,5-3-as fokozatú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5,5-6-os magnitúdójú földrengés 40-50 évenként pattan ki - olvasható a Földrengéskutató Intézet honlapján. Nagyobb, 5,6-os erősségű földrengést 1956 januárjában regisztráltak, epicentruma Dunaharaszti volt, majd 1985-ben Berhidánál, ahol a Richter-skála szerint 4,9-es fokozatú földmozgást észleltek.