Vágólapra másolva!
Szimpátiatüntetést szerveztek Horváth Aladár mellett különböző cigány szervezetek, ám az Országos Cigány Önkormányzat június 25-i ülésén leváltott elnöke arra kérte a szervezőket, halasszák el a megmozdulást. Horváth azzal indokolta kérését, hogy nem szeretné, ha az általa péntekre összehívott újabb közgyűlés résztvevői "pressziót" éreznének döntésük meghozatalakor. Horváth, aki törvénytelennek tartja a 25-i leváltását, mindaddig elnöknek tartja magát, amíg nincs törvényes döntés személyéről. A kérdés rendezését a pénteki gyűléstől várja.  
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Horváth Aladár Fotó: Barakonyi Szabolcs

A mellette szóló pénteki szimpátiatüntetés elhalasztását kérte a szervezőktől Horváth Aladár, az országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke. A tüntetést különböző cigány önkormányzatok és szervezetek kezdeményezték, hogy így nyilvánítsák ki bizalmukat Horváth Aladár iránt, és így tiltakozzanak az OCÖ szerintük törvénytelenül összehívott közgyűlésének június 25-i határozatai ellen.

A június 25-i ülésen egyebek mellett visszahívták posztjáról Horváthot, és Kolompár Orbán addigi ügyvezető elnököt - az ülés összehívóját - választották meg helyette. Horváth Aladár csütörtöki sajtótájékoztatóján megismételte, törvénytelennek tartja a június 25-i közgyűlésen hozott határozatokat azért, mert az ülést szabályellenesen hívta össze Kolompár.

Horváth közölte, ha az általa - törvényesen - összehívott pénteki közgyűlés megvonja tőle a bizalmat, emelt fővel távozik az elnöki posztról. Mindaddig azonban, amíg nem születik legitim döntés személyéről, elnöknek tekinti magát - mondta. A leváltott elnök egyúttal felszólította a június 25-i "törvénytelen döntéseket hozó képviselőcsoport vezetését", hogy "tartózkodjanak az illegitim határozatok végrehajtásától", különben szembesülniük kell a következményekkel. Horváth bízik abban, hogy a gyűlés határozatképes lesz, és szemtől-szembe tudják megbeszélni azt is, mik az okai a konfliktusnak, és mik lehetnek a belső harcok mögött húzódó háttérérdekek.

Az említett ülés által visszahívott elnök azért kérte az állítása szerint több száz település részvételével szerveződő szimpátiatüntetés elhalasztását, hogy a péntekre általa összehívott OCÖ-közgyűlés résztvevői ne érezzenek "semmiféle pressziót" döntésük meghozatalakor. Nem kívánja továbbá a tüntetést az Erzsébet hídi demonstrációval egy időben megtartani, és bízik abban, hogy a képviselők többsége jelen lesz a gyűlésen, és "nyugvópontra kerül a belső hatalmi torzsalkodás".

Ha a gyűlés mégsem lesz határozatképes, vagy nem tud törvényes módon határozni a kérdésben, a szimpátiatüntetést a jövő héten tartják meg - közölte az elnök.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Horváth felhívta a figyelmet arra, hogy a június 25-i gyűlés Farkas Flóriánt választotta meg a 13 tagú kisebbségi bizottságba, Bársony János addigi tag helyett. A gyűlés által leváltott elnök azzal vádolta meg Farkast, hogy valójában nem rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, és annak ellenére nyert felvételt (szerinte kormányzati kérésre) egy felsőoktatási intézménybe, hogy csak nyolc osztályt végzett el. Farkas Flórián Horváth politikai ellenfele, és Horváth márciusi megválasztása előtt négy évig Farkas volt az OCÖ elnöke.

Horváth megjegyezte még, hogy Kolompár elnökségével az OCÖ visszarendeződik a Farkas-érához, és az őt leváltók nyilvánvalóan Farkas Flórián forgatókönyve alapján cselekedtek. Horváth egy újságírói kérdésre Kolompár Orbánnal kapcsolatban kijelentette, inkább nem vitatkozik vele, mert olyan "szellemi mélységekbe ereszkedik, ahová már nem tudom követni".