Rogán újra tagja a Fidesznek

Vágólapra másolva!
Rogán Antal Fidesz-tagsága az V. kerületi alapszervezet feloszlatásakor szűnt meg. Szerdán azonban a Fidesz választmányának elnöksége újra felvette őt. Rogánt valószínűleg hétfőn megválasztják a kerületi szervezet elnökévé is. A politikus nyitott szervezetet akar, és egy közéleti kávéház létrehozásán gondolkodik.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Fidesz V. kerületi alapszervezetét, amelynek újra tagja Rogán Antal is, a párt országos elnöksége májusban feloszlatta, így automatikusan megszűnt az ottaniak párttagsága. Az V. kerületi Fideszt azért szüntették meg, mert nem engedtek új tagokat maguk közé. Ők jórészt a helyi polgári körök tagjai, többek között Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója. Az újjászervezett alapszervezetbe most ők is beléphettek.

Mivel a májusi pártkongresszuson azt is megszavazták, hogy a föloszlatott szervezetek tagjai kérhetik tagságuk visszaállítását, Rogán parlamenti frakcióvezető-helyettes ezt kezdeményezte is. Orbán Viktor, Kövér László és Deutsch Tamás ajánlásával jelentkezett. A választmány elnöksége szerdán hozta meg döntését, melynek értelmében Rogán ismét tagja a Fidesznek.

Az új alapszervezetnek 150 tagja van, közülük körülbelül 110-120 fő eddig nem volt párttag. Új tag például Gereben Ágnes történész, Hankiss Ágnes író, pszcihológus, Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója, Loppert Dániel, aki egy tüntetésen leárulózta a miniszterelnököt és Schmitt Pál felesége is. "Más minőségű szervezet lesz" - mondta az [origo]-nak Rogán Antal.

A politikus elmondta: sokan megkeresték azzal, hogy vállalja el a kerületi szervezet elnöki posztjára a jelölést. Az alapszervezet jövő hét hétfőn választ elnököt. Rogán tervezi a taglétszám további bővítését és a pártélet fellendítését. Rogán elmondta: tervei között szerepel egy közéleti kávéház létrehozása, amely lehetőséget adna az értelmiségieknek, meghívott vendégeknek, párttagoknak egy-egy kérdés megvitatására.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese februárban úgy nyilatkozott, hogy az elkövetkezendő két évben nem kíván semmilyen párttisztséget betölteni. Rogán ezzel kapcsolatban azt mondta: fenntartja állítását, és a kerületi elnökség elvállalása nem jelent különösebb változást szerinte korábbi szavaihoz képest. "Ez mindenesetre egy új kihívás a számomra" - tette hozzá.