Eltemették a lelőtt postást

Vágólapra másolva!
A veszprémi temetőben helyezték örök nyugalomra pénteken délután - több száz gyászoló jelenlétében - Fódi György 46 éves postást, akit munkavégzés közben egy eddig ismeretlen támadó június 24-én reggel háromszor fejbe lőtt. A postás két nap múlva belehalt sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A ravatalnál Fódi György postás kollégái álltak díszőrséget. Ott volt a gyászolók között Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, Pál Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára, Veszprém országgyűlési képviselője és Dióssy László, Veszprém polgármestere.

A gyászszertartás kezdetekor egy percre megállt az élet az ország több mint 3200 postáján, leálltak az úton lévő postásautók, mert gyászol a 43 ezres postástársadalom - kezdte gyászbeszédét a ravatalozónál Csáki György, a Magyar Posta Rt. elnöke.

"Ez a gesztus azonban fájdalommal teli néma segélykiáltás és figyelmeztetés is a világ felé, mert nem tudunk és nem akarunk félelemben élni, és nem vagyunk hajlandók félelemben dolgozni. Valaki alantas módon kihasználta azt a bizalmat, amit mi nagyra tartunk és amelyért oly sokat teszünk. Büszkék vagyunk rá, hogy mindenütt bizalommal nyílnak meg előttünk az ajtók, és sok helyütt szinte családtagként üdvözlik a kézbesítőinket" - mondta Csáki György.

Ezt a felbecsülhetetlen értéket, bizalmat használta ki a brutális gyilkos, félelmet ültetve a kézbesítőkbe, akik több mint 13 ezren ugyanolyan tisztességgel és becsülettel végzik a munkájukat, mint tette azt a veszprémi Fódi György - mondta gyászbeszédében a Magyar Posta elnöke.

"A postástársadalom összefogása sérthetetlen, és az egymás iránt érzett felelősségtudat semmilyen brutális támadás és alantas cselekedet hatására sem csorbul " - közölte. Csáki György elmondta: a Magyar Posta gondoskodik Fódi György családjáról, és három gyermekének tanulmányait a diploma megszerzéséig támogatja.

A ravatalnál és a sírnál Fódi György szülőhelye, Herend plébánosa mondott gyászbeszédet és búcsúzott imával az elhunyttól a római katolikus liturgia szerint.