Rendőrök helyett a melegek ellen készülnek a hídfoglalók

A hídblokád évfordulójára szervezett délelőtti tüntetésen alig több mint százan gyűltek össze, estére viszont ezreket várnak a szervezők. Budaházy György, a tavalyi blokád vezetője arra kérte híveit, hogy a rendőröket idén ne provokálják, mert "ekkora készültség ellen legalább kétszázezer ember kellene". Felhívta viszont a figyelmüket, hogy a holnapi melegfelvonulást érdemes lesz megnézni, "mint a kendermagosokat".

A hídblokád első évfordulóján hagyományteremtő céllal gyűltek össze a Lelkiismeret '88 csoport szimpatizánsai. Az általuk hősök napjának elnevezett évfordulót ezentúl minden évben szeretnék a hídon megünnepelni. A szervezők ötszáz fős demonstrációt jelentettek be, de a résztvevők alig voltak többen száznál. Semmilyen rendbontás sem történt, az előre tervezettnél egy órával korábban befejeződött a demonstráció.

Az Erzsébet híd budai oldalán, a Rudas fürdő felőli hídfőn tartották rendezvényüket a tüntetők. A híd kiszélesedő járdáján kényelmesen elfértek, a járdákat az úttesttől elzáró kordonok mentén unottan álltak sorfalat a rendőrök.

A szónokok közül a legnagyobb lelkesedéssel Budaházy Györgyöt fogadták, aki az elmúlt évben több jobboldali - a szervezők szóhasználata szerint "nemzeti radikális" - gyűlésen is szerepelt "Hídember" néven.

Budaházy a tavalyi blokádozók egyetlen név szerint ismert tagja. Az Erzsébet híd lezárásakor nem volt hajlandó elhagyni a hidat, ezért a rendőrök erőszakkal letartóztatták. Elfogásakor a feje megsérült, és erősen vérzett. Idén a tavalyi, trianonos pólójában érkezett, melyen kimoshatatlanul barnállott foltokban megalvadt vére.

"Mi tavaly hat sávot zártunk le, a rendőrök idén kettőt. Osszák ki nekik a harmadát annak, amit én kaptam!" - kezdte beszédét, arra utalva, hogy a rendőrség biztonsági zónának lezárta a járdák melletti sávokat a mai tüntetések idejére.

Budaházy arra figyelmeztette az embereket, hogy ne provokálják a rendőrséget, ne vitessék el magukat. "Nekünk tavaly szerencsénk volt, mert 4-e csütörtökre esett, így másnap a rögtönítélő bíróság dönthetett ügyünkben, és péntek délután elengedtek. Ma viszont péntek van, és akit bevisznek, azt csak hétfőn engedik ki!" - figyelmeztetett. Hozzátette még, hogy "ekkora készültséggel szemben csak legalább 200 000 embernek van esélye".

Forrás: [origo]

Gergényi Péter rendőrfőkapitány, aki a tüntetés biztosítását a helyszínről irányította, ennek ellenére azt mondta, hogy a délutáni demonstráción információi szerint provokálni fogják a rendőröket.

Budaházy arra buzdította az embereket, hogy a rendőrök helyett a homoszexuálisokat provokálják inkább. "Holnap négy körül ugyanitt vonulnak majd fel a homoszexuálisok. Lehet, hogy érdemes megnézni, mint a kendermagosokat. Ismétlem, négy körül érdemes kijönni." Május 4-én a Vörösmarty téren a Lelkiismeret '88 csoport aktivistái folyamatos kiabálással és füttyszóval zavarták meg a Kendermag Egyesület könnyű drogok legalizálásáért tartott tüntetését, és megdobálták színpadon lévőket. A botrányos jelenetek miatt a rendőrség leállíttatta a Kendermag tüntetését.

A rendőrök ellen valóban nem lett volna esélye a kevés tüntetőnek. A járdákat tegnap estétől rácsok választották el az úttesttől. A járdák melletti sávokban 15 méterenként rendőrök álltak sorfalat. A híd két végében rohamrendőrök, tucatnyi rendőrségi autók és autószállító teherautók várakoztak. A Dunán rendőrségi motorcsónakok álltak készenlétben, és helikopterek köröztek a levegőben.

A rendőrségi főhadiszállást az Erzsébet-híd söröző mellett alakították ki. Gergényi Péter főkapitány és a tüntetésekkel foglalkozó Lapid Lajos ezredes személyesen irányították a biztosítást. Gergényi számára különösen fontos volt ez a demonstráció, mert múlt héten leváltott elődje részben a tavalyi hídfoglalás miatt kényszerült távozni. Gergényi teljes szigort ígért, és erre biztatta őt Demszky Gábor főpolgármester is.

A tüntetők elégedetlenek voltak létszámukkal, de kis csoportokban beszélgetve biztatták egymást. "Este háromszázezren lesznek!" "Ez most csak az előtüntetés, egymillióan jönnek este, a Blaha Lujza térig tart majd a tömeg." "Holnap megmutatjuk a homokosoknak!" "Lehet, hogy éjjelre megdől a rendszer!" - lehetett hallani a bizakodó felvonulókat.

Forrás: [origo]

Egyetlen nagy transzparenst lehetett csak látni "Július 4. A Hősök Napja" - felirattal. A szónokok egy felfordított sörösrekeszről beszéltek. Hangosítás is volt, a tüntetés elején és végén a Pannon Rádió tavalyi műsorát lehetett hallgatni, ahol folyamatosan a hídfoglalókat méltatták, és élőben számoltak be az eseményekről. Az archív felvétel műsorvezetője Franka Tibor volt.

A délelőtti tüntetés műsorvezetője pedig Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 csoport vezetője volt. Kocsis méltatta a szabadságot testi épségük árán is védelmező tavalyi hősöket. A többi felszólaló szintén dicsérte az újraszámlálásért polgári engedetlenséggel küzdő blokádolókat. Toroczkai László, a 64 Magyar Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője a Rákóczi-szabadságharchoz, Wittner Mária '56-os szabadságharcos pedig 1956-hoz hasonlította a tavalyi blokádot. Wittner szerint tavaly vérbe fojtották a szabadságot a hídon. Grespik László jogászként szólt arról, hogy a tavalyi hídblokád szétverése alkotmány- és törvényellenes volt.

Több szónok kitért a rendőrség tavalyi brutalitására. Wittner szerint ártatlan lányokat vertek aléltra, Kőszegi László pedig megígérte, este levetítik a rendőri brutalitásról szóló bizonyítékot. Az általa készített tavalyi videofelvételt a Kossuth téren vetítik. Wittner többször elismételte, hogy ő léptetve nézte végig a filmet, kockáról kockára szörnyülködve a brutalitáson. Kőszegi pénzt és erőt kért ahhoz, hogy Magyar Nemzeti Mozi néven az ország összes településén - "beleértve a legkisebb falvakat is" - levetíthesse filmjét, melyet egyetlen tévéadó sem hajlandó lejátszani.

Reklámoztak még egy újságot, a Magyarok Házában egy előadás-sorozatot Trianonról, és egy katolikus pap kötetét is, mely a Pannon Rádióban elhangzott jegyzeteit gyűjti egybe. Utóbbi szerzője felolvasta "Magyar többet ne emeljen kezet magyarra!" felszólítással végződő memorandumát a tavalyi blokádról, melyben egy nagypapa unokájának meséli el az eseményeket a helyszínen.

Forrás: [origo]

Foglalkoztak még a szónokok a tavalyi tüntetés fő céljával, az újraszámlálással is. Wittner Mária szerint csalással nyert a baloldal, amit az is bizonyít, hogy tömegével szállították a választásokra Izraelből a kettős állampolgárokat. Kocsis Imre arról beszélt, hogy egyetlen nemzeti érdekeket képviselő párt sincs Magyarországon. Szerinte a parlamenti jobboldal sem az, mert nem voltak képesek megteremteni a nemzeti egységet, így alkalmatlanok a nemzeti érdekek képviseletére. "Azt szokták mondani, hogy a Fidesz áll mögöttünk. Nézzenek mögém! Hol a Fidesz? A Parlamentben van a Fidesz, nem itt" - fogalmazott. A tüntetők nem használtak semmilyen pártra utaló emblémát vagy transzparenst, csupán a Himnusz és a Szózat eléneklése után kiáltották néhányan Orbán Viktor jelszavát: "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"

Délután újabb tüntetés lesz a hídon, akkor már az EU-ellenes kampányolásra alakult Szabad Magyarországért Mozgalom szervezésében. A tömeg a tervek szerint átvonul majd a hídon, majd a Kossuth térre megy, ahol Budaházy újra felszólal majd.

Magyari Péter

Fotó: Barakonyi Szabolcs

KAPCSOLÓDÓ CIKK