Váltókulccsal védekezett a villamosvezető

Vágólapra másolva!
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, aki megtámadta az 1-es villamos vezetőjét vasárnap reggel. A villamosvezető ugyanis a váltókulccsal fejbe vágta támadóját.
Vágólapra másolva!

Egy villamosvezetőre támadt egy háromfős fiatalokból álló csoport a XIII. kerületben a Lehel és a Róbert Károly körút sarkánál vasárnap reggel. A villamosvezető az 1-es villamos váltóját akarta átállítani, amikor egy háromfős társaságból egy fiatal késsel megfenyegette. A villamosvezető a nála lévő váltókulccsal fejbe verte támadóját, akit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség eljárást indított mindkettőjük ellen és töbek között azt is vizsgálják azt is, hogy a villamosvezető támadójára érvényes-e a közfeladatot ellátó személy ellni erőszak bűntette alapos gyanúja.