Újraindul az őssejt-levétel

Újraindítja a köldökzsinórvér-minták külföldre szállítását és ottani tároltatását a Sejtbank Kft. A döntést azt követően hozták nyilvánosságra, hogy hétfőn a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett az őssejt-perben, melyben kimondta: az Egészségügyi Tudományos Tanács korábbi határozata, mely gyakorlatilag megtiltotta a köldökzsinórvér levételét, nem egy kötelező erejű szabály, csupán egy tudományos állásfoglalás. A szülészek ezután maguk dönthetik el, hogy leveszik-e egy újszülött köldökzsinórvérét. A bíróság döntése szerint azonban nem jár kártérítés azoknak, akik a tudományos határozat után elestek az őssejtek levételének lehetőségétől.

A Fővárosi Bíróság hétfőn reggel kihirdetett ítéletében első fokon elutasította az őssejtek tárolásával foglalkozó Sejtbank Kft. és egy magánszemély kártérítésre vonatkozó keresetét. A pert azért indították, mert az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) az év elején engedélykötelesnek nyilvánította a köldökzsinórvér levételét, ezt követően pedig a Sejbank Kft. leállította tevékenységét, ezért több szülő elesett ettől a lehetőségtől.

Egyúttal a bíróság hétfőn azt is kimondta: az ETT határozata egy tudományos állásfoglalás, nem tekinthető kötelező érvényűnek. A bíróság álláspontja szerint ezért nem is igényelhető kártérítés a tudományos tanácstól, hiszen csak állást foglaltak egy kérdésben, amire még nem született jogszabály.

A Sejtbank Kft. ezt követően hétfőn bejelentette: újraindítják a köldökzsinórvér-minták külföldre szállítását és ottani tároltatását. A köldökzsinórvér levételéről pedig a szülész-nőgyógyászoknak kell dönteniük, hogy a szülők kérésére leveszik-e a mintát, vagy sem. A hétfői bírósági határozat mellett az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) nemrégiben született állásfoglalására is hivatkozott a cég, amikor a szolgáltatás újraindítása mellett döntött. A Sejtbank kft. másfél héttel ezelőtt kapta meg az OTH levelét, melyben több fontos kérdésre is választ adtak. Egyrészt azt írják, hogy a cég tevékenységéhez nem kell ÁNTSZ-engedélyt beszereznie, másrészt - álláspontjuk szerint - a köldökzsinórvér levétele a szülész-orvos jogosultsága, az orvosnak kell eldöntenie, vállalja-e a mintavételt. A köldökzsinórvér külföldre szállítása kapcsán pedig úgy foglaltak állást, hogy amíg a köldökzsinórvér nem szövetnek, hanem vérnek minősül, nincs szükség OTH-engedélyre a szállításához. "Minden szülészeti intézményhez elküldjük az OTH állásfoglalását, hogy bizonyítsuk azt, ebben ők önállóan dönthetnek" - mondta hétfőn Merhala Zoltán.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium vezetője, Papp Zoltán az [origo]-nak elmondta: a kollégium az őssejtvita első percétől kezdve azon az állásponton van, hogy a szülő kérésére elvileg lehetséges a köldökzsinórvér levétele. A szakmai szempontok maximális betartása mellett, nem kockáztatva az újszülött egészségét, vehetnek le köldökzsinórvért a szülész-nőgyógyászok - mondta Papp Zoltán. Ehhez steril körülményekre van szükség és arra, hogy a szülők biztosítsák a levételhez szükséges speciális eszközöket. Emellett a szülőknek írásban kell nyilatkozniuk, hogy kérik a köldökzsinórvér levételét, később pedig a szülész szakorvosnak dokumentálnia kell az orvosi iratok között, hogy a vér levétele megtörtént. "Ameddig törvényi szinten nem szabályozzák a köldökzsinórvér levételének szabályait, jóllehet a gyakorlat jelenlegi formájával szemben mind szakmai, mint etikai fenntartásai vannak, a szakmai kollégiumnak ez az állásfoglalása" - mondta Papp Zoltán.

A köldökzsinórvérből nyert őssejteket elsősorban a vérképző szervek betegségeinek gyógyítására használják, főként csontvelő-átültetéseknél. A köldökzsinórban sok őssejt található, amelyek vérbankban tárolva nemcsak a donor gyógyítására, hanem elvileg mások kezelésére is használhatók. A környező országok közül Magyarországon kívül csak Romániában és Ukrajnában nincs köldökzsinórvér-bank.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK