Nem törődik a kormány a romák elkülönítésével

Vágólapra másolva!
A kormány ígéretével ellentétben nem indított vizsgálatot annak felderítésére, hogy elkülönítették-e a szülésre váró roma nőket az egri Markhot Ferenc Kórházban. Bár Gál J. Zoltán kormányszóvivő május végén azt nyilatkozta, hogy a kormány kivizsgálja az ügyet, eddig ez nem kezdődött meg. A kórház belső vizsgálata szerint nem volt elkülönítés.
Vágólapra másolva!

Az ígéretekkel ellentétben nem indult és nem is fog indulni kormányzati vizsgálat annak kiderítésére, hogy elkülönített kórteremben tartották-e a szülésre váró roma nőket az egri Markhot Ferenc kórházban - tudta meg az [origo]. Gál J. Zoltán kormányszóvivő május 21-én kijelentette: az érintett miniszterek kivizsgálják azokat a sajtóinformációkat, amelyek a romák hátrányos megkülönböztetéséről szólnak. A kormányszóvivő azt mondta, hogy az egészségügyi tárca vezetője igazoló jelentést kér, Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter pedig a helyszínen fog tájékozódni az esetekről.

Az [origo] azonban úgy tudja, hogy az ügyben eddig semmi nem történt. Az egészségügyi tárca sajtóosztályán azt mondták: a minisztérium nem illetékes az ügyben, mert a kórház önkormányzati tulajdonba tartozik. A vizsgálatokat illetően pedig kijelentették, hogy az ügy az esélyegyenlőségi kormányhivatalhoz tartozik.

Ugyanakkor kérdésünkre az esélyegyenlőségi kormányhivatal sajtóosztályán is azt válaszolták, hogy nem az ő hatáskörükbe tartozik az egri kórház ügye. Mint mondták, az esélyegyenlőségi miniszter nem, csak a kisebbségi jogokért felelős országgyűlési biztos indított vizsgálatot.

Az ombudsmani hivatal már megkezdte az egri kórházban történt elkülönítésről szóló hírek kivizsgálását, de adatvédelmi nehézségek miatt nagyon lassan haladnak - mondta az [origo]-nak Kaltenbach Jenő. A kisebbségi biztos kijelentette: a vizsgálat nagyon korai stádiumban van, szeptember előtt várhatóan nem is zárul le.

Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter az [origo]-nak azt mondta, hogy azért nem vizsgálta az ügyet, mert a törvények értelmében minisztérium nem indíthat vizsgálatot. Ugyanakkor, mint mondta, az ombudsmani vizsgálat egyik kezdeményezője ő maga volt. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem tájékozódott a helyszínen a történtekről, Lévai kijelentette: azért nem ment le Egerbe, mert nem tudta, hogy mit nézhetett volna meg ott.

Az esélyegyenlőségi kormányhivatal ugyanakkor a hasonló esetek megelőzésére programot indít "Tolerancia az egészségügyben" címmel - mondta Lévai. A program előkészítésébe egészségügyi, beteg- és emberijogi, illetve kisebbségi szakértőket is meghívtak. Lévai szerint az erről szóló stratégia augusztusra készülhet el.

Az egri Markhot Ferenc Kórház szülészeti osztályán tapasztalható elkülönítésről szóló sajtóhíreket a Roma Sajtóközpont és a tv2 Aktív című műsora támasztotta alá rejtett felvételekkel. A központ egyik nem roma munkatársa magát kismamának kiadva felkereste a kórházat, és az egyik nővér elmondta neki, van kijelölt kórterem a romáknak, bár ezt a kórház illetékesei azóta is tagadják.

A nővér elmondta: "Van kijelölt kórtermük az ő számukra, úgyhogy egybe nem nagyon szoktuk. (...) Ők maguk között érzik jól magukat, úgyhogy mi ezt érezzük, hogy kit ne hozzunk kellemetlen helyzetbe, amíg bent van. Semmi probléma nincs ebből." Az RSK munkatársa még egyszer megkérdezte az ápolónőt, hogy elkülönített szobáról van-e szó, mire a kórházi dolgozó megerősítette, hogy igen.

Az ügy érdekessége, hogy a Markhot Ferenc Kórház belső vizsgálata szerint nem történt elkülönítés. A kórház június végén megnyert két sajtópert is, melyben arra köteleztek egy napi- és egy orvosi lapot, hogy közöljön helyreigazítást az elkülönítéssel kapcsolatban nyilvánosságra hozott téves információk miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban - a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben - a kórházat nem marasztalta el, mivel nem is vizsgálta, hogy valóban történt-e elkülönítés.

Sáling Gergő