Megtörtént a kormányváltás az ÁPV Rt.-ben

Vágólapra másolva!
Módosítani kívánják a kormánypártok az alkotmánybíróságról (AB) szóló törvényt, ezzel együtt az alkotmányt is. A törvénymódosító csomagot várhatóan nyáron nyújtják be. Megtörtént a kormányváltás az ÁPV Rt. felügyelőbizottságában: visszahívták a MIÉP-es és a kisgazda delegáltat, valamint az előző ciklus kormánydelegáltjaként ott levő két fideszes tagot.
Vágólapra másolva!

Módosítani kívánják a kormánypártok az alkotmánybíróságról (AB) szóló törvényt, ezzel együtt az alkotmányt is. A törvénymódosító csomagot várhatóan nyáron nyújtják be - közölte a szerdai kormányülés után Gál J. Zoltán szóvivő. E szerint több jogkört kapnak az alkotmánybírák, többek között helyi képviselő-testületeket oszlathatnak fel, megállapíthatják a köztársasági elnök összeférhetetlenségét. Ez eddig nem szerepelt az alkotmányban. A jövőben a kormány is kérhet előzetes normakontrollt egy-egy törvény elfogadásakor, nem csak a köztársasági elnök. A költségvetést érintő indítványok elbírálása esetén pedig a kormány soronkívüliséget kérhet az AB-tól. A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát felülvizsgálhatja az AB, megsemmisítési jog nélkül.

Módosítják ezenkívül az alkotmányt úgy is, hogy a jövőben a kormány saját hatáskörében dönthet a külföldre küldendő magyar katonákról.

A kabinet mai ülésén döntött arról, hogy visszahívja a kisgazda és a MIÉP-es delegáltakat az ÁPV Rt. felügyelőbizottságából, valamint a kormányt képviselő két fideszes tagot is, akik még az előző ciklusból maradtak ott. A testületbe két lecserélt fideszes helyére három kormánydelegáltat küldenek: Bognár Andrást, Komáromi Gábort és Harcsár Istvánt. Az [origo] kérdésére, hogy miért kellett egy évig várni ezzel a lépéssel, a kormányszóvivő azt mondta: folyamatban lévő munkák voltak, amelyeket be kellett fejezni, és csak ezek lezárása után kerülhetett sor erre a lépésre. Csere történt az SZDSZ-es tag esetében: Ungár Klárát Dornbach Alajos váltja.