Reggeli tornával indul a nap a plázson

Az összes engedély ugyan még nincs meg, és a környékbelieket sem sikerült teljesen meggyőzni, a szervezők elképzelései szerint egy hónap múlva homok, pálmafák és nyugágyak borítják az újpesti rakpartot. A tervezett programok között koncertek, kiállítások és gasztronómiai bemutatók szerepelnek. A Budapest Plázs költségvetéséről egyelőre nem nyilatkoznak.

Forrás: [origo]
Látványterv a plázs homokos részéről

A XIII. kerületi önkormányzat még nem adta ugyan áldását a párizsi mintára szerveződő Budapest Plázsra, az augusztus 6-án kezdődő rendezvény programja nagyjából összeállt. Az újpesti rakpartot több szakaszra osztják majd, elkülönített területeken foglalkoznak majd a gyerekekkel, biztosítanak sportolási lehetőséget, illetve növényekkel választják el a napozókat azoktól, akik csak sétálni szeretnének. A belépés ingyenes lesz a homokkal leszórt rakpartra, az ételekért, italokért fizetni kell. Lesz olcsó, közepes árfekvésű és drága vendéglátóhely is - mondta a rendezvény szervezője, Bér Beatrix.

A Budapest Plázs költségvetéséről egyelőre nem nyilatkoznak a szervezők, Bér Beatrix erről csak annyit mondott, hogy minél több barterszerződést próbálnak kötni, és a díszletek közül néhányat kölcsönbe kapnak. A pálmafákat, leandereket például itthoni kertészetektől bérlik.

A plázson minden nap reggeli tornával indul, melyet egy-egy ismert személyiség tart. Délelőtt főleg gyerek- és sportprogramok lesznek, délután, este pedig gasztronómiai bemutatókat, koncerteket, előadásokat tartanak. A fellépők neve egyelőre nem ismert, még folynak a tárgyalások. Azt már biztosan lehet tudni, hogy komolyzenei koncertek és táncművészeti előadások lesznek, nem techno-parti - mondták a szervezők. A fellépők között feltűnik majd Fenyő Miklós is, aki mint született angyalföldi gondolta úgy, hogy csatlakozik a rendezvényhez. A Budapest Plázs ideje alatt több állandó kiállítás is lesz magyar és francia festők és szobrászok munkáiból.

A környékbeliek elsősorban a zaj, a forgalomkorlátozás miatti dugók miatt aggódnak, és azért, hogy a leszórt homokot a környező utcákba fújja a szél. A szervezők ezzel kapcsolatban elmondták: a homokot vízzel nedvesítik, hogy kevésbe fújja a szél, a koncertek alatt pedig folyamatosan ellenőrzik, hogy ne lépjék túl a megengedett hangerőt. A forgalomeltereléssel kapcsolatban elmondták: körülbelül tíz nap múlva kezdik tájékoztatni a fővárosiakat, hogy a lezárt útszakaszt hogyan kerüljék el.

Forrás: [origo]
Látványterv a Budapest Plázsról

A Budapesti Plázs a nizzai tengerpart és húszas-harmincas évekbeli budapesti korzó hangulatát szeretné ötvözni, központi eleme pedig a víz. A Dunában ugyan nem lehet fürödni - ezt majd táblákkal is jelzik, de zuhanyzókat és úgynevezett párakapukat állítanak fel a felfrissülésre vágyóknak. A párakapuk vízpermetet szórnak a látogatókra, ezt akár ruhában is érdemes kipróbálni - mondta a plázs építésze. A parton vízbárokat is felállítanak, ahol a rendezők elképzelései szerint a francia ásványvizek mellett az összes magyar ásványvizet ki lehet majd próbálni.

A budapesti rendezvénynek mintájául szolgáló Paris Plage idén július 20-án nyit. A budapesti rendezvény nyitónapján, augusztus 6-án a párizsiak kivetítőn követhetik a budapesti eseményeket. Emellett a Budapest Plázs hangulatát végig franciás hangulat határozza meg: francia művészek, francia szakácsok vesznek részt a magyar rendezvényen. A tavalyi Paris Plage-ra naponta 200 ezer ember látogatott el, a budapestire 40-50 ezer embert várnak naponta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK