Vágólapra másolva!
Várhatóan július végén kezdődik az az aláírásgyűjtő kampány, melynek célja, hogy az állatkínzás bekerüljön a büntető törvénykönyvbe és akár szabadságvesztéssel is büntethető legyen. Az íveket a fővárosi állatkert bejáratánál is alá lehet majd írni.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Bizottsághoz benyújtott aláírási ívek hitelesítésére legkorábban július 23-án kerül sor, így a kampány várhatólag 28-án indul, és két hónapon keresztül tart - mondta az [origo]-nak Fiáth Szilvia, a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány munkatársa. Az állatvédők célja, hogy a jelenleginél szigorúbban, akár börtönbüntetéssel is sújthassák az állatkínzókat. "Egyetértünk azzal, hogy az Országgyűlés módosítsa a büntető törvénykönyvről szóló 1978/IV. törvényt annak érdekében, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön" - ez áll majd az aláírási íveken.

A petíciót az ország szinte minden pontján alá lehet majd írni, a fővárosban az állatkert bejáratánál állítanak fel standokat, de a tervek szerint a Szigeten is ott lesznek az állatvédő aktivisták. Céljuk az 50 ezer aláírás összegyűjtése, hogy az Országgyűlés mindenképp napirendre tűzze az állatkínzás bűncselekménynek minősítéséről szóló kérdést.

A hivatalos fellépés előzménye, hogy június közepén egy biztonsági őr - két társával együtt - halálra kínzott egy kiskutyát Fadd-Domboriban. A halálos állatkínzást egy biztonsági őr vállalta magára, de a kínzásnál másik két őr is jelen volt. A kutyára először lövöldözni kezdtek, majd az egyikük autója után kötötték az állatot, és száz méteren keresztül vonszolták. Az állatorvos később már nem tudta megmenteni a kutya életét.