Előzetes letartóztatásba helyezték azt a rendőrtisztet és két arab társát, akiket zsarolás alapos gyanúja miatt fogtak el Szegeden. A letartóztatott rendőrtiszt nyomozott a "balástyai rém" után.

A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság Nyomozó Osztályának vezetőjét és két arab társát a szerdai napon fogták el a csongrádi megyeszékhelyen. Az alezredes egy szegedi módos polgárt zsarolt meg, a sértett ezután maga tett feljelentést. A kommandósok a pénz átadásakor ütöttek rajta az egyik arab férfin, majd kevéssel utóbb elfogták a rendőrt és a másik arabot is. A három gyanúsítottat pénteken délután, harminc napra helyezték előzetes letartóztatásba.

A rendőrtiszt felmentését már korábban kezdeményezték, kétes életvitele miatt, s felmentési ideje július 31-én telt volna le. Úgy tudni, vele szemben már csaknem egy évvel ezelőtt vizsgálat indult, amit a rendőrtiszt többször nehezményezett is. A zsarolással gyanúsított alezredest a szomszéd megyében, Kecskeméten tartják fogva.

Az őrizetbe vett nyomozótiszt vezette az elhíresült "balástyai rém" elleni nyomozást is. Egyelőre nem tudni, zsarolhatott-e másokat is - hivatali pozícióját kihasználva - a rendőr alezredes.