Kovács tárgyalást kezdeményezett Szlovákiával

Vágólapra másolva!
Jegyzékben javasolja a magyar Külügyminisztérium a szlovák félnek, hogy a kedvezménytörvény ügyében külügyminiszteri szinten tartsanak egyeztetést a magyar etnikumú szlovák állampolgárok kulturális és oktatási támogatásának kérdésében - jelentette be a külügyi szóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium pénteken juttatott el jegyzéket a szlovák félnek, amelyben azt javasolja, hogy e kérdésben július 24-én vagy 25-én, a szlovák félnek megfelelő időben és helyszínen tartsanak egyeztetést - közölte Tóth Tamás.

A szóvivő tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a múlt héten Eduard Kukan szlovák külügyminiszter levélben mondott köszönetet Magyarországnak a szlovák NATO-csatlakozás támogatásáért.

"A levél apropójául az szolgált, hogy a visegrádi országok közül elsőként a magyar parlament hagyta jóvá Szlovákia NATO-csatlakozásának jegyzőkönyvét" - tette hozzá a szóvivő. Hangsúlyozta: ez a levél is mutatja, hogy a két ország közötti kapcsolatok zavartalanok. Hozzáfűzte: a kedvezménytörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket mindkét fél igyekszik megoldani.