Megszökött három fogoly egy győri fogdából

Vágólapra másolva!
Három férfi kedden hajnalban, három és négy óra között megszökött egy rendőrségi fogdából Győrött. Az őrizetesek egy falat kibontva szöktek meg. Kettőt időközben elfogtak, de a harmadik férfi el tudott menekülni.
Vágólapra másolva!

A HavariaPress értesülései szerint a szökevények egy vasrúddal bontották ki a falat, mintegy 40-szer 40 centiméteres területen, majd a tető irányában menekültek el. A szökevények egyikét, egy veszélyes lengyel bűnözőt a szlovák határ közelében, Vámosszabadi térségében fogták el. Az elfogott lengyelt, aki több fegyveres rablás miatt volt előzetesben, Sopronkőhidára szállították. Még reggel rendőrkézre került egy drogkereskedelemmel gyanúsított másik szökevény is, Győr belvárosában.

A harmadik férfinak azonban sikerült elmenekülnie, ő betörés, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt került letartóztatásba. A vizsgálat eddigi adatai szerint a három őrizetes szökését emberi mulasztás tette lehetővé. A 40 éves szökevényt továbbra is nagy erőkkel keresik a megye rendőrei, határőrei és polgárőrei.