Lóháton indult ma útnak Demszky Gábor

Vágólapra másolva!
A főpolgármester rendszeresen jár lovagolni egy II. kerületi lovardába. Szerda reggel, mint sok más alkalommal is, a Pasaréti út aszfaltjára is kisétált kedvenc lovával, az ugyanis olyan fajta, amelyik szeret kemény talajon járkálni.
Vágólapra másolva!

Lóháton is látni időnként a főpolgármestert a budai utcákon. Demszky Gábor szerda reggel, kevéssel délelőtti sajtótájékoztatója előtt a Pasaréti úton sétalovagolt világos lován.

Az [origo] érdeklődésére elmondta, hogy rendszeresen ellátogat a Hidász utcai honvédségi lovardába, a sportegyesület leigazolt versenyzője. A lovaglás régi szerelmese - mondta, évek óta indul tereplovagló versenyeken is.

Amikor csak ideje engedi - tette hozzá, a II. kerületi lovardából kilovagol az utcára is kedvenc lovával, az ugyanis nagyon jól bírja az aszfaltot, szereti a kemény talajt. Ezért járnak-kelnek kicsit a Pasaréti út járdáján, aztán visszamennek.