Felderítőket küldenénk a gyorsreagálású NATO-egységbe

Vágólapra másolva!
Felderítőket ajánlott fel a Magyar Honvédség a NATO gyorsreagálású egységébe. Ha a szövetség ezt elfogadja, akkor jövő nyártól egy héten belül bevethetőnek kell lennie a magyar századnak.
Vágólapra másolva!

Egy felderítő századot ajánlott fel a Magyar Honvádság képviselője a NATO gyorsreagálású egységébe csütörtökön a szövetség központjában tartott konferencián. Az ajánlatokat összegezve októberben dönt a NATO a leendő alakulat összetételéről. Ha elfogadják a magyar hozzájárulást, féléves itthoni felkészülés után 2004 tavaszán csatlakozna a magyar század a közös kiképzéshez, majd hat hónap után kerülne készenlétbe. Vagyis szükség esetén öt-hét napon belül indulniuk kell - írja a Népszabadság.

A lap szerint most legalább egy hónap és haditechnikai bevásárlások szükségesek, hogy Magyarország csatlakozhasson egy nemzetközi misszióhoz. A felderítők esetében ezt az időszakot kell lerövidíteni. Szükség lesz ugyanakkor alkotmánymódosításra is, mivel a jelenleg hasonló helyzetben kétharmados parlamenti jóváhagyással lehet csak külföldre katonai egységeket küldeni. A politikai kompromisszum létrejötte eddig mindig hosszú hetekbe telt.