Vágólapra másolva!
Többek között az egészségügyi reformmal, a haderőreformmal és a gyermekek életével foglalkoznak majd azok a kommunikációs kampányok, amelyeket a kormány indít ősszel. A Kormányzati Kommunikációs Központ 500 millió forint értékben írt ki pályázatot a kampányok lebonyolítására.
Vágólapra másolva!

Közbeszerzési eljárást hirdetett összességében bruttó 500 millió forint értékben a Kormányzati Kommunikációs Központ - közölte Simkó János helyettes államtitkár pénteken az MTI-vel. Az eljárás lezárulta után - várhatóan október közepétől - a tervek szerint több kormányzati kommunikációs kampány indul - tette hozzá a Miniszterelnöki Hivatalban működő központ vezetője.

Tájékoztatása szerint a kommunikációs tevékenységek ellátására kiírt tenderen olyan vállalkozásokat választanak ki, amelyek a kampányok tervezésében és lebonyolításában vesznek részt. Simkó János elmondta: a feladatok elsősorban médiavásárlásra, valamint rendezvényszervezésre és arculattervezésre vonatkoznak, s a kabinet munkáját meghatározó nagyobb kormányzati döntésekkel kapcsolatosak.

A helyettes államtitkár a területek közül példaként említette az egészségügyi reformot, a haderő-korszerűsítést, az informatikai fejlesztést, a gyermekek életével, illetve az esélyegyenlőséggel összefüggő lépéseket, valamint a közszolgáltatások fejlesztésének programját.

A Kormányzati Kommunikációs Központ július 16-án, szerdán jelentette meg a Közbeszerzési Értesítőben hirdetmény közzétételével indított tárgyalásos közbeszerzési eljárásának részvételi felhívását. "A korábbi ígéreteknek megfelelően a Kormányzati Kommunikációs Központ ismét olyan - nyilvános - közbeszerzési eljárást indított, amelyre valamennyi, megfelelő referenciával és szakembergárdával rendelkező vállalkozás jelentkezhet" - fogalmazott e témában kibocsátott közleményében Simkó János.

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a szakmai alkalmassági feltételek mellett a közösen pályázó vállalkozásoknak 2001-re és 2002-re vonatkozóan együttesen legalább nettó 500 millió forint árbevételt kell igazolniuk. A részvételre jelentkezők közül a Kormányzati Kommunikációs Központ vezetőiből, illetve szakmai szövetségek képviselőiből álló bírálóbizottság augusztus elején választja ki azt az öt részvételre jelentkezőt, akit részletes ajánlat elkészítésére kér fel - közölte a helyettes államtitkár.

Az eljárás várhatóan szeptember végén fejeződik be. A Miniszterelnöki Hivatal a szerződés megkötését a 2004. május 31-ig tartó időszakra tervezi. Simkó János kitért arra is: a jelenlegi közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódóan a Kormányzati Kommunikációs Központ további két eljárás indítását tervezi közvélemény-kutatás és nyomdai feladatok ellátása tárgyban.