A mozgássérült óvodásnak is fizetnie kell az M5-ösön

Vágólapra másolva!
Az M5-ös autópályát működtető cég nem adott mentességet annak a szegedi családnak, amelynek mozgássérült gyermeke egy budapesti speciális óvodába jár. A család így havonta több mint ötvenezer forintot kénytelen pályadíjra költeni. Az M1-es, M3-as és M7-es autópályákon ugyanakkor orvosi szakvélemények alapján adnak mentességet a mozgáskorlátozott személyeket szállító autósoknak.
Vágólapra másolva!

A nyitott gerinccel született, szegedi Győrfi Zsófiát szülei a Pethő Intézet Budapesten működő speciális óvodájába járatják négy éve. A mozgássérült kislányt édesapja viszi fel minden hétfőn a fővárosba, majd ő is hozza haza autóval péntekenként. A Szeged és Budapest közötti távolságot legkönnyebben és leggyorsabban a Kiskunfélegyházától induló M5-ös autópályán lehet megtenni.

A kislány édesanyja, Győrfi Zsoltné az [origo]-nak elmondta: az autópályadíj nagy terhet jelent számukra. Egy út során 7000 forintba kerül az autópályadíj, és mivel hetente kétszer utaznak Budapestre, ezért havonta több mint 50 ezer forintot fizetnek. Az autópálya mellett ugyan az ingyenes 5-ös út is a fővárosba vezet, de ha valaki ezt használja, akkor akár több órával is hosszabb időt vesz igénybe az egyébként is legalább két óráig tartó utazás. Ráadásul ezen az úton - az állandóan hatalmas forgalom miatt - gyakoriak a balesetek is.

A speciális óvodában idén tavasszal arra hívták fel a család figyelmét, hogy a Dunántúlról érkező gyermekek szülei ingyenesen használhatják az ottani autópályákat, az azokat felügyelő cég ugyanis mentességet biztosít számukra. Győrfiék ekkor döntöttek úgy, hogy az M5-ös autópálya működtetőjéhez, az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt.-hez (AKA) fordulnak. Levelükben azt kérték, hogy ne kelljen autópálya díjat fizetniük, amikor beteg gyermeküket viszik fel Budapestre.

Az AKA Rt. válaszlevelében azt közölte, hogy nem tudnak mentességet adni a családnak, mert nem tartoznak bele abba a körbe, amelynek a cég kedvezményt ad. Az AKA Rt. sajtóreferense, Garai Valéria az [origo]-nak azzal indokolta a szegedi család kérésének elutasítását, hogy nincs kapacitásuk az egyéni kérelmek elbírálására.

A cég ehelyett szervezett formában támogat több civil szervezetet és intézményt, többek között a Vöröskeresztet, a Máltai Szeretetszolgálatot, az Országos Mentőszolgálatot és a kecskeméti kórházat. Garai emlékeztetett arra is, hogy az AKA az egyik legnagyobb hazai támogatója a Vöröskeresztnek.

Szerencsésebb helyzetben vannak azok, akik az M1-es, M3-as és M7-es autópályákat használják. Megkerestük az ezekért az utakért felelős Állami Autópálya Kezelő Rt.-t (ÁAK), ahol elmondták, évente közel száz mozgássérült, illetve beteg kérelmezőnek adnak mentességet a díjfizetés alól. Ahhoz, hogy valaki mentességhez jusson, be kell nyújtania egy orvosi szakvéleményt, magát a kérelmet pedig szintén orvosok bírálják el.

Pethő András