Vágólapra másolva!
A Virtuális turista elnevezésű weboldalon külföldiek osztják meg egymással utazási élményeiket és tanácsaikat. A Magyarországra utazókat elsősorban a vonatközlekedés nehézségeire és a koszos kocsikra figyelmeztetik. Egy görög férfi pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az olcsó magyar szállásokon nem lehet belülről zárni a WC-t, és nincs WC-papír. 
Vágólapra másolva!

A virtualtourist.com-on található, Magyarországra vonatkozó bejegyzések legtöbbje a magyar vonatokon uralkodó állapotokat kifogásolja: egy ausztrál nő arra hívta fel a figyelmet, hogy lopnak a vonatokon, egy kijevi olvasó pedig azt írta, hogy nem szabad őrizetlenül hagyni a csomagokat. Egy arab férfi furcsa vonatkalandját osztotta meg a többi külföldivel, nem tudta ugyanis, hogy a magyar vonatokon a szerelvények nem feltétlenül ugyanoda mennek. "A vonat egyik fele Sopronba ment, a másik fele pedig Szombathelyre. Mi ezt nem tudtuk a feleségemmel, és későn vettük észre, hogy rossz kocsiba szálltunk. Mondhatom, kellemetlen volt" - írta a sivatagi patkány álnevet használó arab férfi. A holland Rene, aki egyébként férfi, meglepő módon a Magyarországra jövő nőket figyelmeztette arra, hogy a vonatokon koszosak a WC-k, és gyakran nem lehet belülről bezárni az ajtót. Egy másik bejegyzésben a vonatok lassúságát kifogásolták.

Egy amerikai nő arra figyelmeztette a Magyarországra utazó külföldieket, hogy gyakran csalnak itt az éttermi számlával: van, amikor olyan ételt is felszámolnak, amit nem is kért a vendég. Arra is figyelmeztetett ugyanakkor, hogy nem árt megnézni, felszámolták-e már a szervizdíjat, mert erre nem figyelmeztetnek a pincérek.

Egy alaszkai utazónak a magyar aluljárók tetszettek nagyon. Óva intette a külföldieket attól, hogy az úttesten próbáljanak átkelni ott, ahol aluljáró is van. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy nagyon sok a lépcső, így figyelni kell arra, hol megy fel az ember, nehogy sokszor eltévedjen.

"Ne válaszd a legolcsóbb szállást" - áll egy Tesszalonikiban élő férfi bejegyzésében, aki ezt a tanácsát azzal indokolta, hogy a WC-ket sokszor nem lehet belülről zárni, és nincs WC-papír.

Egy skót férfi azt tanácsolta, ha lehet, senki se üljön autóba Magyarországon, mert rémes a közlekedés. Szerinte sokkal jobb a helyi tömegközlekedési eszközöket használni. Ezt a véleményt a milánói Klaudio is osztotta. A szőke hajú, belga Adél, aki csak Ciklonként írta alá bejegyzéseit, azt tanácsolta azoknak, akik mégis autóba ülnek, hogy semmit ne hagyjanak az autóban, és éjszakára őrzött parkolót keressenek, nehogy feltörjék a kocsit.

A holland, belunga álnevet használó férfi szerint a legveszélyesebb dolog Magyarországon a helyiekkel leülni inni. "Kelet-Európában inni sokkal keményebb, mint nyugaton. Hogy bizonyítsák a helyiek, milyen szívesen látnak, mindig alkohollal kínálnak. Az IKEA alapítója azt mondta Lengyelországról, hogy az ott töltött három hónap alatt alkoholista lett. Szerencsémre én csak pár hetet töltöttem Magyarországon" - írta.