Fegyelmi indul Szolnok jegyzője és aljegyzője ellen

Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárást kezdeményezett Szolnok szocialista polgármestere, Botka Lajosné a város jegyzője és aljegyzője ellen a csütörtök délutánra soron kívül összehívott képviselő-testületi ülésen. A testület többsége magalapozottnak tartotta az előterjesztést, miszerint a jegyző és az aljegyző a felelősek azért, hogy a városnak most vissza kell fizetnie az államkasszába 229 millió forintot 40 millió kamattal együtt.
Vágólapra másolva!

"Szolnok megyei jogú város 2002. évi költségvetéséről szóló rendeletében foglaltak szerint a normatív állami támogatásoknál 214 millió forint, a kötött felhasználású normatív támogatások esetében pedig 15 millió forint és a mindezeket terhelő 40 millió forint kamat-megfizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatnak" - tartalmazza az előterjesztés.

A közgyűlés tagjainak Radócz Zoltán alpolgármester elmondta, hogy mindez csak 2003 áprilisában derült ki, ami felborította a város ez évi költségvetését. "A polgármester által kezdeményezett előzetes belső vizsgálat megállapította, hogy a korábbi fideszes polgármester, Szalay Ferenc utasítását és a közgyűlés idevonatkozó korábbi - 1999-ben, illetve 2002-ben meghozott - határozatát sem a jegyző, sem az aljegyző nem hajtotta, illetve nem hajtatta végre, azaz a város nem számolt el a többletként megigényelt állami támogatással" - közölte az előterjesztést ismertetve a szocialista alpolgármester.

Botka Lajosné előterjesztése szerint - melyet ugyancsak Radócz Zoltán ismertetett - a jegyző és az aljegyző okolható a kialakult pénzügyi helyzetért. A közgyűlés hosszas vita után 14 igennel, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy fegyelmi eljárást indít a két (a helyszínen megnevezett) tisztségviselő ellen, kötelezettségszegés alapos gyanúja miatt.

A határozathozatalban csak a szocialista párt képviselői voksoltak, az ellenzék, a Fidesz-MPSZ, az MDF és az SZDSZ önkormányzati képviselői nem vettek részt a szavazásban.

Szolnok soron kívül összehívott közgyűlése határozott arról is, hogy megkezdődhetnek egy repülős emlékmű felállításának az előkészületi munkálatai. Jóváhagyták azt is, hogy szobrot kaphasson a városban Balogh Béla tudós-tanár, aki 70 évvel ezelőtt megalapította a Damjanich János Múzeumot.