A roma gyerekek elkülönítésének szándékával létrehozott jászladányi magániskolában szeptembertől legálisan is elkezdődhet a tanítás. A tanintézmény ugyanis megkapta a működési engedélyt, és a szaktárca is regisztrálta. Ugyanakkor Sipos János, a szaktárca helyettes államtitkára szerint a közoktatási törvény szeptembertől hatályba lépő módosítása lehetőséget ad az etnikai alapú elkülönítés megakadályozására.

A működési engedély megsemmisítése és az oktatási tárca regisztrációt megtagadó határozata miatt tavaly szeptemberben csak egy napig működött az alapítványi iskola Jászladányon, ám az osztálybontás és az azzal járó elkülönítés azt követően is változatlan maradt. Ezt az iskola munkatársa úgy magyarázta, hogy "nem hivatalosan az alapítványi iskola működik" - derült ki a tv2 Aktív című műsorának riportjából. Magyar Bálint oktatási miniszter az adás után fordult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalhoz, amelynek törvényességi vizsgálata várhatóan szeptemberig lezárul.

 

"Egy iskola működik csak a településen, az osztálybontást viszont - a közoktatási törvény értelmében - változatlanul hagytuk a második tanítási nap után. Az összes többi csak félremagyarázás" - mondta korábban Dankó István polgármester, hozzátéve, hogy minden évben megkísérlik újraindítani az alapítványi iskolát, amelybe az elöljáró közlése szerint idén kétszázöt diák iratkozott be.

 

A helyi jegyző azóta ki is adta az intézmény működési engedélyét, és a bizonyítvány kiadásához, az állami normatíva igényléséhez elengedhetetlen minisztériumi regisztrációja is megtörtént az iskolának, noha Magyar Bálint korábban többször kifejtette: társadalmi problémákat nem lehet kirekesztéssel megoldani. "A minisztérium elvi álláspontja nem változott, ám a formai követelmények teljesítése esetén kötelességünk megadni az azonosító számot" - nyilatkozta a Roma Sajtóközpontnak a tárca közoktatási helyettes államtitkára.

 

Sipos János arra is felhívta a figyelmet, hogy a közoktatási törvény nemrég elfogadott, szeptembertől életbe lépő módosítása nyomán - fordított bizonyítási teher mellett - bárki kérheti a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütköző döntések megsemmisítését. Az új passzus szerint minden olyan döntés, gyakorlat, amely látszólag mindenkinek azonos jogokat biztosít, ám valamely csoportot hátrányos helyzetbe hoz, közvetett diszkriminációt jelent.

 

Berkes Béla, Roma Sajtóközpont