Szénerőmű ellen tiltakoznak a környezetvédők és a régészek

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet tiltakozik egy Szombathely közelébe tervezett szénerőmű ellen. A környezetvédők szerint az erőműhöz kapcsolódó lignitbánya komoly kárt okozna az őrségi tájban és a széntüzelésű erőmű jelentős légszennyezéssel is járna. A régészek pedig arra hivatkozva tiltakoznak az erőmű ellen, hogy a bánya, illetve az erőmű építkezései nagy jelentőségű régészeti lelőhelyeket semmisíthetnek meg.

A Greenpeace úgy tudja, hogy a beruházást tervező, Nógrádszén Kft. lignitkitermelési jogot akar szerezni a Vas megyei Narda község közelében, az osztrák határtól alig 5 km-re, a térségben ugyanis több mint egy milliárd tonna lignit található. A tüzelőanyag kitermelésére a cég egy 47 négyzetkilométer kiterjedésű, 50 méter mély felszíni bányát és egy hozzá kapcsolódó ligniterőművet tervez létrehozni. A környéken már több civil szervezet és a helyi lakosság is tiltakozott a bánya ellen.

"Magyarországon nincs energiaválság, így nehezen érthető, kinek válna előnyére egy újabb szénbánya és egy szénalapú erőmű építése" - mondta Csáki Roland, a Greenpeace magyarországi kampányosa, aki úgy gondolja, hogy Vas megye legszelesebb részén inkább szélerőmű létesítését kellene megfontolniuk a beruházóknak.

A széntüzelésű erőművek jelentős széndioxid- és kénkibocsátással működnek. A szén-dioxid jelentős mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez, míg a kénvegyületek ártalmasak az egészségre. Emellett Magyarország az EU-csatlakozási tárgyalások során vállalta a megújuló erőforrások jelenlegi 3 százalékos arányának 6 százalékra való emelését 2010-ig. A lignitbánya és a szénerőmű ezt az egyébként is nehezen teljesíthető vállalást teljesen ellehetetleníti - közölte a Greenpeace.

A bánya megépítésével komoly régészeti leletek is elpusztulhatnak, a bánya tervezett helye alatt ugyanis a római-kori Borostyánút húzódik. A környéken található a híres Jáki templom és számtalan kőkori és avar kori lelőhely is.