A maffiaellenes főnök szerint Tóth András áll a háttérben

Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt vádolja Bácskai János, a Kulcsár-ügyben hivatali bűncselekménnyel gyanúsított maffiaellenes tábornok. A Színes Mai Lapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy kapcsolatban volt Kulcsár Attilával, a K&H ügyvezetőjével, de tagadta, hogy Bécsben találkoztak volna. Bácskai azt állítja, hogy munkájából kifolyólag ismerkedett meg Kulcsár Attilával. Ugyanakkor a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ törvényben meghatározott feladatai között nem szerepel semmilyen önálló nyomozói vagy hírszerző tevékenység.

Bácskai János a Színes Mai Lapnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy ő szálka volt Tóth András szemében és a nemzetbiztonsági államtitkár csatolta be három lehallgatott telefonbeszélgetés jegyzőkönyvét az ügyészségnek átadott aktába. Bácskai szerint őt tekintették a Fidesz utolsó bástyájának, mert az Orbán-kormány idején nevezték ki a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZBEKK) élére.

Korábban megjelent, hogy Bácskai János Bécsben találkozott Kulcsár Attilával, aki a K&H brókerbotrány gyanúsítottja. A tábornok a bulvárlap pénteki számában azt állította, hogy nem volt Bécsben, azaz kitaláció a találkozó. Ezután elmondta, hogy korábbról ismerte Kulcsárt és ezt azzal indokolja, hogy a munkájából kifolyólag ismerkedtek meg. Közölte, hogy amint bűncselekményre utaló dolgokat vélt felfedezni, megtette a szükséges intézkedéseket és jelentést adott a feletteseinek.

A nyilatkozat elején Bácskai közölte, hogy mivel az ügyet államtitokká nyilvánították, nem áll módjában beszámolni a részletekről. Ennek ellenére tárta fel azt az egy nappal korábban a Magyar Nemzet című lapban megjelent információt, amely szerint telefonlehallgatás alapján lett gyanúsított. Bácskai ezt így foglalta össze: "Ezeken a beszélgetéseken kétértelmű dolgok hangzottak el, és ezek kapcsán hozták összefügésbe a nevemet az üggyel."

A tábornok arról nem beszélt, hogy munkájából adódóan hogyan kerülhetett kapcsolatba Kulcsár Attilával. Az SZBEKK törvényben meghatározott feladatai között nem szerepel semmilyen önálló nyomozói vagy hírszerző tevékenység. A szervezet munkatársai a nyomozó hatóságok és a titkosszolgálatok adatait és munkáját hangolják össze a szervezett bűnözés területén. A munka célja, hogy kiegészítsék egymás információit és elkerüljék a párhuzamosságokat. Például ők jelzik, ha egy bűnözői csoportba véletlenül két állami szervezet is titkosügynököt épített be.

Bácskai János azt állította, hogy amint felfedezte a bűncselekményre utaló jeleket Kulcsárral összefüggésben, akkor jelentést tett az illetékes feletteseknek. Ez az SZBEKK esetében elsősorban Lamperth Mónika belügyminiszert, vagy a BM más felsővezetőjét jelentheti, másodsorban pedig éppen Tóth Andrást, a polgári titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkárt.

Lamperth Mónika szabadságon van, Pál Tibor belügyi államtitkár pedig szűkszavúan reagált a Bácskai János elleni büntetőeljárás hírére. Szerdán megerősítette a nyomozás tényét, és nem zárta ki, hogy összefügg a K&H-üggyel, csütörtökön pedig bejelentette, hogy felfüggsztették Bácskait. Tóth András egyelőre nem reagált a tábornok nyilatkozatára. Az államtitkár hivatalához közel álló forrásból annyit közöltek, hogy miután az ügyészség államtitokká nyilvánította az eljárást, nem adnak róla információt.

György Bence

KAPCSOLÓDÓ CIKK