Időközi választás Kuncsorbán

Vágólapra másolva!
Időközi polgármesteri és kislistás helyhatósági választást tartanak vasárnap Kuncsorbán. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen azért vált szükségessé az ismételt voksolás, mert az önkormányzat májusban feloszlatta magát.
Vágólapra másolva!

"A 770 lelket számláló kistelepülés képviselő-testülete a május 14-i ülésen határozott úgy, hogy feloszlatja magát, mivel a közgyűlés képtelen volt együttműködni a polgármesterrel" - mondta el Hegedűs László, a község jegyzője.

A település 624 választásra jogosult polgára vasárnap arról dönthet, hogy kik kerüljenek be az újjáalakuló önkormányzatba és ki legyen a falu első embere. A jegyző közölte: a héttagú képviselői helyre 25-en pályáznak, és három polgármesterjelölt indul a megmérettetésen. Valamennyien a korábbi testület tagjai voltak.

A polgármesteri székre ismét pályázik a korábbi faluvezető, Tarjányiné Bozóki Erzsébet, valamint Tokai László eddigi alpolgármester és Rédai János, aki jelenleg a törökszentmiklósi önkormányzat tagja. A kislistás választás egyébként azt jelenti, hogy nincsenek egyéni választókerületek Kuncsorbán - lévén 10 ezer lakos alatti település -, így mindenki neve egy cédulán szerepel.

Ha a polgármesterjelöltek azonos számú szavazatot kapnának, akkor meg kell ismételni a rájuk vonatkozó voksolást. A képviselő-testületi jelöltek szavazategyenlősége esetén sorsolással döntik el, hogy ki lehet a 7 tagú önkormányzat tagja.

A polgármesteri hivatalban felállított szavazóhelyiségben reggel hat órától este hét óráig várják a voksolókat, eredmény este kilenc óra körül várható.