Fiatalok szenvedtek súlyos autóbalesetet

Vágólapra másolva!
Egy fiatalember életét vesztette, társai közül többen életveszélyesen megsérültek Veszprém megyében, amikor autójukkal szinte felcsavarodtak egy fára. A műszaki engedéllyel nem rendelkező autóban hatan utaztak és jóval gyorsabban mentek a megengedettnél.
Vágólapra másolva!

Súlyos balesetet szenvedett hat fiatal Veszprém megyében, egy erdei úton. A műszaki engedéllyel nem rendelkező autó a keskeny murvás erdei úton Sövénykút településtől 3-4 km-re megcsúszott, keresztbe fordult, majd az útról letérve egy fának vágódott. A bográcsozásra induló társaság sofőr mellett ülő tagja a helyszínen életét vesztette. A fára szinte felcsavarodó autóból a fiú holttestét több mint két órával a baleset után tudták csak kiszabadítani. Rajta kívül a kocsiban ülő fiatalok közül - egy könnyű sérült kivételével - mindenkit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Két fiatal állapota életveszélyes. A kocsit vezető fiú bordatörésekkel úszta meg a balesetet.