Betöltött tisztségeket pályáztat meg a sportminiszter

Vágólapra másolva!
Nyilvános pályázatot írnak ki a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkári pozícióira. Az eddigi vezetők - Köpf Károly, Ocsovai Tamás és Topolánszky Ákos - csak akkor tarthatják meg pozíciójukat, ha pályázatukkal bebizonyítják, hogy ők a legjobbak. Az esélyesekkel többórás vezetői alkalmassági tesztet íratnak; a végső döntést ezt követően a miniszter hozza meg.
Vágólapra másolva!

Lassan és nehézkesen működik a magyar közigazgatás, az üzleti világgal szemben nem ügyfél- és szolgáltatás-centrikus Gyurcsány Ferenc szerint. A gyermek-, ifjúsági és sportminiszter ezért átalakításba fog saját tárcájánál: a változás első lépéseként - a már lezárult közigazgatási államtitkári pályázat után - hamarosan a helyettes államtitkárokat is nyílt verseny keretében választják ki - írja a Népszabadság.

A jelenlegi öt helyettes államtitkári posztból négy marad meg, a jogi helyettes államtitkári pozíció megszűnik. Nem lesz pályázat a fogyatékosügyi helyettes államtitkári posztra sem, Szekeres Pál megtartja besorolását, de a fogyatékossporttal foglalkozó apparátusát átcsoportosítják. Maga a helyettes államtitkár viszont miniszteri biztosként, a korábbinál nagyobb hatáskörben folytatja munkáját. A jogi helyettes államtitkárság vezetőjének, Székelyhidi Jánosnénak megbízása megszűnik; a felügyelete alá tartozó két főosztály a közizgatási államtitkárhoz kerül át.

Három tisztségre, a sport, gyermek- és ifjúsági, illetve a kábítószerügyi helyettes államtitkári pozíciókra a minisztérium nyilvános pályázatot ír ki. A tárcavezető a kormányprogram és a minisztérium működésének ismeretében minden pályázótól részletes szakmai koncepciót vár. Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak elmondta: felkérte a jelenlegi vezetőket - Köpf Károlyt, Ocsovai Tamást és Topolánszky Ákost -, hogy vegyenek részt ők is a megmérettetésen. Arra a kérdésre, hogy élveznek-e valamilyen előnyt az elbírálásnál, a miniszter azt mondta: a tapasztalatuk valóban mellettük szól, azonban a döntésnél az általában vett vezetői tapasztalat és a szakmai koncepció együttesen számít.

A jelentkezők rostálása után egy ismert személyzeti tanácsadó cég többórás vezetői alkalmassági tesztet írat az esélyesekkel; a végső döntést ezt követően a miniszter hozza meg.

A mostani változások nem előzmény nélküliek: májusban meglepetést keltett, hogy a GYISM nyílt pályázaton hirdette meg a közigazgatási államtitkári posztot, melyet negyvenhat jelentkező közül Benedek András, a munkaügyi tárca korábbi szakképzésért, illetve felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára nyerte el.