Viszonzatlan szerelem állhat a győri túszejtés mögött

Vágólapra másolva!
Szombat reggel kiengedték a kórházból a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány-helyettest, akit pénteken mellkason szúrt egy nőt túszul ejtő férfi Győrben. Az MTI értesülése szerint feltehetőleg viszonzatlan szerelme miatt ejtette túszul áldozatát az elkövető. Az ügyben az ügyészség hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és terrorcselekmény bűntette megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Az ügyben akár a büntető törvénykönyvben szereplő legsúlyosabb szankció, életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is kiszabható.
Vágólapra másolva!

Feltehetően szerelmi motívum áll a győri túszdráma mögött. Az elkövető nagy valószínűséggel azért támadta meg a nőt, mert az visszautasította közeledését - értesült az MTI hatósági forrásból szombaton. A Legfőbb Ügyészség sajtóirodája ezt az értesülést "nem kívánta kommentálni".

Pénteken a győri sétálóutca egyik üzletében egy férfi túszul ejtett egy fiatal nőt, akire kést és pisztolyt fogott. A rendőrség rövid időn belül kiszabadította nőt, az akció során a megyei főkapitány-helyettest mellkason szúrta a támadó. A sajtóiroda azt a tájékoztatást adta az MTI-nek, hogy a túszejtőt terrorcselekmény bűntettének elkövetésével is gyanúsítják.

Az ügyben a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) folytatja az eljárást hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és terrorcselekmény bűntette megalapozott gyanúja m iatt - közölték. A KÜNYH azért vette át az eljárást, mert hivatalos személy ellen elkövetett élet elleni bűncselekményről van szó, és az ügy azért terrorcselekmény, mert az elkövető úgy kívánt fegyverhez jutni, hogy követelést intézett állami szervekhez, és személyi szabadságától megfosztotta a nőt, akit késsel tartott sakkban - tudatta a sajtóiroda. A hivatal indítványozta a férfi előzetes letartóztatását.

A tájékoztatás szerint a győri közbiztonsági igazgató, akkor sebesült meg, amikor megkísérelte ártalmatlanítani az elkövetőt. A rendőrtisztet időközben kiengedtek a kórházból. Az ügyben akár a Büntető törvénykönyvben szereplő legsúlyosabb szankció, életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is kiszabható - közölte a sajtóiroda.