A házelnök is támogatja az állatkínzás elleni kampányt

Vágólapra másolva!
Szili Katalin házelnök is aláírta hétfőn azt az aláírásgyűjtő ívet, amellyel civil szervezetek az állatkínzás szigorúbb büntethetőségét kezdeményezik. A házelnök mellett már több miniszter és képviselő is aláírásával támogatta az akciót. Eddig egy hét alatt 20 ezer aláírás gyűlt össze. Szeptember 20-ig 50 ezer aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy a parlamentnek mindenképpen foglalkoznia kelljen a kérdéssel.
Vágólapra másolva!

Teljes mértékben egyetértek az állatvédők akciójával, mert a cél az, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő olyan cselekmények, melyekben állatokat súlyosan bántalmaznak, kínoznak meg - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, miután hétfőn aláírta azt az aláírásgyűjtő ívet, amellyel állatvédő szervezetek az állatkínzás szigorúbb büntetését kezdeményezik.

Közölte: Magyarországnak az állatok védelme terén is eleget kell tennie az európai uniós elvárásoknak, az ehhez hasonló társadalmi kezdeményezések pedig megerősítik a döntéshozókat abban, hogy végre kell hajtani a szükséges jogszabályi változtatásokat.

Szili Katalin elmondta azt is, hogy Hegyi Gyulával (MSZP) együtt még a parlament őszi ülésszaka előtt javaslatot nyújtanak be a hatályos állatvédelmi törvény módosítására. Ennek értelmében megtiltanák a kóbor ebekkel folytatott állatkísérleteket, és chipekkel látnák el a kutyákat, megkönnyítve regisztrációjukat, továbbá lehetőséget biztosítva a gazdák felelősségre vonására. Reményeik szerint az előterjesztést még az ősszel tárgyalja és elfogadja az Országgyűlés. A törvénymódosítást az előző ciklusban már kétszer kezdeményezték, sikertelenül.

Az aláírásgyűjtést koordináló Magyar Állatotthonok Országos Szövetségének elnöke, Farkas Tamás közölte: céljuk az elrettentés, és nem az, hogy megtöltsék a börtönöket. Szerinte a július 28-án megkezdődött országos akció keretében eddig 20 ezer aláírás gyűlt össze, az íveket a házelnök előtt már Lamperth Mónika belügy-, Persányi Miklós környezetvédelmi, Kovács László külügy-, és Magyar Bálint oktatási miniszter, valamint több országgyűlési képviselő és más közszereplők is aláírta. Szeptember 20-ig 50 ezer aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy a parlament foglalkozzon a kérdéssel.

A Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány azután kezdett aláírásgyűjtést, hogy országos felháborodást váltott ki egy Fadd-Domboriban történt kutyakínzás. Egy biztonsági őr ugyanis autója után kötött egy kóbor kutyát, majd több mint száz méteren keresztül vonszolta a földön az állatot.

Az egyesület és a hozzá csatlakozók azt szeretnék elérni, hogy az állatkínzás kerüljön be a Büntető törvénykönyvbe, jelenleg ugyanis csak szabálysértésnek minősül, így legfeljebb 50 ezer forintos pénzbírsággal sújtható.