Szabálytalanságok a választási pénzek felhasználásában

Vágólapra másolva!
A személyes felelősség megállapítását kéri az ÁSZ, mert a tavalyi választások lebonyolításához biztosított pénz felhasználásának ellenőrzése során több szabálytalanságot is találtak. Az ellenőrzés során kiderült, hogy egy vállalkozó a húszmilliós szerződésben foglalt kötelezettségeinek csak részben tett eleget, és ezért 3,7 millió forint kötbért kellett volna fizetnie, ennek behajtásától azonban a BM Központi Hivatal eltekintett.
Vágólapra másolva!
Az ÁSZ-jelentés szövegehttp://www.asz.gov.hu/ASZ/jeltar.nsf/a0143cebce969516c1256cb000368650/b7a7df0eeb65a3c5c1256d75003ac6b1?OpenDocument

A Belügyminisztérium illetékesei többször is megsértették a közbeszerzési törvény rendelkezéseit a mintegy kilencmilliárd forintot felemésztő tavalyi parlamenti és önkormányzati választás lebonyolítása során - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ennek oka részben az volt, hogy az országgyűlési és a helyhatósági választás időbeli közelsége, valamint a feladatok hasonlósága miatt célszerű volt egyes beszerzéseket összevonni, de az utóbbi választásra a 2001- 2002-es költségvetés nem biztosított fedezetet - írja a Népszabadság. A források nélkül meghirdetett közbeszerzési eljárás viszont jogellenes.

A választások lebonyolításáért felelős BM Központi Hivatal sem tartotta be minden esetben a közbeszerzési törvényben megszabott határidőket, illetve úgy kötött egy egyetemmel a választáson részt vevők felkészítésére szerződést, hogy a megbízást - szabálytalanul - a közbeszerzési értékhatárt el nem érő részekre bontotta.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy egy vállalkozó - a pártsemleges kampánnyal összefüggésben - az alig több mint húszmilliós szerződésben foglalt kötelezettségeinek csak részben tett eleget, és ezért 3,7 millió forint kötbért kellett volna fizetnie, ennek behajtásától azonban a hivatal eltekintett. A Népszabadság úgy tudja, emiatt a számvevők büntetőeljárás kezdeményezését javasolták.

A jelentés szerint 2000-ben a BM Központi Hivatal 12-13 milliárd forintra becsülte a 2002-es választások összköltségét. A parlament végül ennek mintegy háromnegyedét fogadta el: a 2001- 2002-es költségvetésben az országgyűlési választásra 6,3 milliárdot, míg 2002 nyarán a helyhatósági választásra négymilliárdot hagyott jóvá. Az ÁSZ megállapította: az önkormányzatok és a közigazgatási hivatalok jó része a központi forrásokat - a közreműködők magasabb díjazása érdekében - kiegészítette: az ÁSZ becslése szerint az e körnek átadott 3,4 milliárd forintot 1,2 milliárddal toldották meg. A főváros egyes normatívákat "saját zsebből" négy-ötszörösére, a megyék egy része kétszeresére egészített ki.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolta a belügyminiszternek: kezdeményezze a jövőben, hogy az Országgyűlés az önkormányzati választásokhoz megfelelő időben biztosítson fedezetet, és ehhez a Belügyminisztérium központi hivatala (BMKH) készítsen megalapozott költségtervet - tartalmazza a szervezet napokban közzétett jelentése.

Az ÁSZ azt is javasolja a belügyi tárca vezetőjének, hogy kérjen a végleges kiadásokról is összegzést, és intézkedjen a közbeszerzési előírások megsértése miatti felelősség megállapításáról. Javasolja azt is, hogy "a BMKH-n belül olyan belső szabályozási rendet alakítsanak ki, amely szavatolja a közbeszerzési törvény maradéktalan betartását".

A belügyminiszter ígéretet tett a szükséges intézkedések megtételére.