Már szórják a homokot a plázson

Vágólapra másolva!
Megérkezett a homok az újpesti rakpartra, ahol csütörtök reggel nyitja meg kapuit a Budapest Plázs. Az építési engedély hiánya miatt a szervezők sátrakat húznak fel a tervezett építmények helyett. A kezdés egy napot csúszik, ezért a szerdára tervezett programokat is csütörtökön tartják meg.
Vágólapra másolva!

Kamionok szórták kedd délben a homokot az újpesti rakpartra, ahol a tervezettnél egy nappal később, csütörtökön nyit a Budapest Plázs. A tervek szerint homokkal, nyugágyakkal, napernyőkkel és bárokkal teremtenek tengerparti hangulatot két hétre a Duna pesti oldalán, a Margit híd és az Árpád híd között.

Ezen a szakaszon tegnap estétől nem közlekedhetnek és parkolhatnak autók, ennek a hatására egyelőre nem alakultak ki torlódások a városban. Az egyik taxistársaság munkatársa szerint ugyanakkor csak néhány nap múlva derül ki valójában, hogy okoz-e nehézségeket a közlekedésben a plázs miatti forgalomelterelés.

Az újpesti rakparton egyelőre csak a homokot szóró kamionok tűntek fel, építmény vagy sátor még nem készült el kedd délig. Mivel a szervezők nem kapták meg bárok, éttermek számára tervezett építményekhez az építési engedélyt a XIII. kerülettől, helyettük sátrakat húznak fel.

A tervezettnél egy nappal később, csütörtökön reggel nyit a plázs az engedélyeztetés körüli nehézségek miatt, a rendezvény honlapján is szereplő szerdai programokat ezért csütörtökön tartják meg - mondta az [origo]-nak a plázs szervezője, Bér Beatrix.