Balesetbiztosítást köt az állam a gyerekekre

Vágólapra másolva!
Szeptember 1-jétől minden 3 és 18 év közötti gyerek ingyenesen, alanyi jogon részesül balesetbiztosításban - döntött a kormány. A biztosításokra még augusztusban közbeszerzési eljárást írnak ki.
Vágólapra másolva!

Gál J. Zoltán kormányszóvivő közölte: a szerdai kormányülésen döntöttek arról, hogy minden 3 és 18 év közötti gyerek ingyenesen részesül baleset-biztosításban szeptember 1-jétől. A szülőknek nem kell minden egyes gyerekre biztosítást kötni, ez alanyi jogon jár majd. Elmondta azt is, hogy a biztosítási összeget a szükséges iratok bemutatása után fizetik majd ki károsultaknak.

A biztosításokra a kormány még augusztusban közbeszerzési eljárást ír ki. A tenderre meghívják az összes, Magyarországon működő, balesetbiztosítással foglalkozó biztosítótársaságot. A kormányszóvivő arról nem beszélt, hogy mennyibe kerülnek majd az államnak a biztosítások, csak annyit árult el, hogy az összeg rendelkezésre áll a költségvetés tartalékában.