Pénzmosókat keres brókercégénél a K&H

Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést pénzmosás alapos gyanúja miatt a K&H Bank - olvasható a pénzintézet szerdai közleményében. A feljelentést a K&H Equities brókercégnél folyó vizsgálat lezárulása után tette a bank. A vizsgálat során ugyanis kiderült, Kulcsár Attila, a cég ügyvezetője vélhetően nem egyedül felelős a brókercégnél történt pénzügyi bűncselekményekért.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tett kedden a K&H Bank ismeretlen tettesek ellen pénzmosás alapos gyanúja miatt. A bankban lezárult az a vizsgálat, amely a Kulcsár Attilával kapcsolatba hozható szabálytalanságok körülményeit tárta fel, és az itt talált adatok hatására döntött a pénzintézet a feljelentésről.

A vizsgálat szerint a brókercég több dolgozója is érintett lehet a pénzmosásban. A K&H hétfőn csak fegyelmi eljárást és elbocsátást helyezett kilátásba a brókercég azon dolgozóval szemben, akik érintettek lehetnek a botrányban.

A brókerbotrányban érintett 60-70 ügyfél hiányzó pénze "vélhetően hamis átutalási és átvezetési megbízások, illetve hamis értékpapír-adásvételi szerződések felhasználásával offshore cégeken keresztül jutottak el az átutalások címzettjeihez" - olvasható a bank közleményében. A Világgazdaság értesülései szerint egy év alatt 4-6 milliárd forint vándorolt ki az országból úgy, hogy közvetítők és egy másik hazai bank bevonásával készpénzben vettek fel milliárdokat külföldiek a brókercégtől.

Korábbi sajtóinformációk szerint a K&H Equities brókercégtől gyorsan eltávolították azokat az alkalmozottakat, akik rájöttek, hogy a társaságnál pénzmosási tevékenység is folyik, és fel akarták azokat tárni. A Magyar Hírlap szerint a társaság látszólag betartotta a pénzmosás elleni törvény előírásait, ám több százmilliós nagyságrenben folytattak gyanús ügyleteket a cégnél. Erre utalhat az is a lap forrásai szerint, hogy Kulcsár Attila, az ügy eddigi egyetlen gyanúsítottja, tiszteletbeli konzulok autóit használhatta, így könnyen juttatva ki készpénzt az országból.

Az Equities eközben folytatja a tárgyalásokat azzal a 60-70 ügyféllel, akik elveszthették befektetett pénzük egy részét. A számlegyeztetés alapján megállapított jogos követeléseket a brókercég az összeg nagyságától függetlenül és maradéktalanul teljesíti.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a brókercégnél történt üzelmekkel kapcsolatban is mondott néhány mondatot a szerdai kormányülés után. Közölte, hogy a kormánynak az elmúlt napokban tudomására jutott, hogy volt egy olyan magyar állami szervezet, amely az erre megfelelő jogosultságokkal és függetlenséggel rendelkezik, és amely szervezet elnökének egy év során, tényekkel bizonyítható módon, lett volna lehetősége a K&H Banknál
kialakult ügyek megakadályozására. Ennek ellenére nem tárták fel a szabálytalanságokat, ezeknek következményei lehetnek a szervezetre - jelentette ki a kormányszóvivő.

A rendőrök szerint a PSZÁF nem szólt Kulcsárról/itthon/20030722arendorok.html

Gál J. nem nevezte meg, de egyedül a PSZÁF jogosult az említett ellenőrzésekre. A PSZÁF feladata, hogy pénzmosás-gyanús ügyekre felhívja a rendőrség figyelmét. Korábban Tóth András, a titkosszolgálatokat irányító államtitkár is utalt arra, hogy szerinte a PSZÁF-nak már 2001-ben le kellett volna buktatnia a K&H Equitiesnél történt visszásságokat. Akkor az [origo]-nak a PSZÁF sajtóreferense azt mondta, hogy nem tudnak mit kezdeni az általánosító támadással, és konkrét vádakat várnak, hogy cáfolhassák azokat.

A PSZÁF egyébként korábban jelezte, hogy több esetben is küldtek figyelmeztetést az ORFK-nak pénzmosásnak tűnő ügyletekről a banknál és brókercégénél is. A rendőrség azonban egyetlen esetben sem találta megalapozottnak a gyanút.