Súlyos baleset az M7-esen Martonvásárnál

Vágólapra másolva!
Ketten meghaltak, egy ember pedig súlyosan sérült az M7-es autópálya Martonvásári csomópontjának közelében szombat este, amikor egy Siófok felől Budapest irányába tartó személygépkocsi egyelőre ismeretlen okból átszakította a két pályát elválasztó szalagkorlátot, a jobb pályatestre hajtott és annak belső forgalmi sávjában felborult - tájékoztatta a távirati irodával a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A kocsi vezetője és két utasa, mivel nagy valószínűséggel egyikük sem kapcsolta be a biztonsági övet, kiesett az autóból - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Egyikük a két pályát elválasztó zöld sávnál, a másik kettő az aszfaltra zuhant ki, a kocsi pedig tőlük mintegy 30 méternyire fejtetőre borulva állt meg - tette hozzá.

R. Szabó Ágnes közlése szerint a kocsiban ülők közül egy férfi és egy nő a helyszínen meghalt, a másik férfit súlyos sérülésekkel a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították.

Állapotáról a kórház sajtóreferense elmondta, hogy a férfi jobb karja nagyon súlyosan sérült, műtéttel próbálják megmenteni az orvosok.

A helyszínelés idején a Budapest felől érkező forgalmat a rendőrök Martonvásárnál a 7-es útra terelik, Székesfehérvár felől Budapest irányába pedig két sávon halad a kocsisor - mondta a rendőrség szóvivője.