A legfőbb ügyész válaszolt Keller kérdéseire

Vágólapra másolva!
A kifogásolt ügyek többségében még tart az eljárás, más részében pedig akadálya a nyomozás elrendelésének, hogy nincs hatásköre az ügyészségnek, illetve nincs bűncselekményre utaló adat - fejtette ki Keller László szocialista politikus kérdéseire adott írásbeli válaszaiban a legfőbb ügyész.
Vágólapra másolva!

"Biztosíthatom Képviselő Urat, hogy az ügyészség lelkiismeretesen, a tényeknek és a törvényeknek megfelelően fogja elbírálni a jogorvoslati kérelmeket" - közölte Keller Lászlónak adott egyik írásbeli válaszában Polt Péter legfőbb ügyész.

Keller László szocialista országgyűlési képviselő, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára július közepén fordult három írásbeli választ igénylő kérdéssel a legfőbb ügyészhez. "Mit kíván tenni a nyomozóhatóságok gyakorlatában felmerülő ismétlődő hibák és visszásságok ügyében?" címmel olyan, az előző kormány idején történt, szerinte több milliárdos kárt okozó cselekmények ügyében megszüntetett nyomozások felől érdeklődött a politikus, mint amilyen a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Posta Rt., a Millenáris Kht., az Ifjúsági és Sportminisztérium korábbi gazdasági ügyeivel, továbbá az úgynevezett martinsalakos házakkal, illetve a 12 agrárcéggel kapcsolatos eljárás.

Keller László egy másik, Polt Péterhez írott levelében a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2001-ben "informális kormánydöntés" alapján történt kötvénykibocsátását firtatta. Harmadik, legfőbb ügyészhez írott levelében az M3-as, illetve az M7-es autópályával kapcsolatos minőségi kifogások nyomán a büntetőjogi felelősség kérdését vetette fel a szocialista politikus.

A nyomozó hatóságok gyakorlatával kapcsolatos kérdésre válaszolva a legfőbb ügyész megjegyezte: a konkrét ügyek még folyamatban vannak, az arra jogosultak panaszt jelentettek be, illetve az erre nyitva álló határidő még nem telt el. "Az érdekeltek az ügyészség álláspontját a panasz elbírálását követően ismerhetik meg" - tartalmazza Polt Péter válasza.

Az MFB kötvénykibocsátása kapcsán a legfőbb ügyész arra emlékeztetett, hogy éppen Keller László mint feljelentő nyomozást megszüntető határozat ellen benyújtott panasza miatt az ügy még folyamatban van, és a panaszt elbíráló Fővárosi Főügyészég fog érdemi választ adni a felmerült kérdésekre.

Polt Péter közölte azt is, hogy az ügyészség törvényességi felügyelete a jogszabály kötelező rendelkezése folytán csupán a kormánynál alacsonyabb szintű államigazgatási szervekre terjed ki, így a 2001-es kötvénykibocsátás kapcsán megkérdőjelezett kormánydöntés vizsgálatára az ügyészség nem jogosult.

A legfőbb ügyész az autópályák ügyében kiemelte, hogy a minőségi hiányosságok ellenére mindeddig nem merült fel bűncselekmény gyanújára utaló adat.