Pénzbehajtó cég segít az MTV beszállítóinak

Vágólapra másolva!
Valószínűleg az MTV-től szerezte meg több cég adatait is - amelyeknek tartozik a köztévé - egy pénzbehajtó cég. A Debt-Invest Pénzügyi Szolgáltató és Befektetési Rt. a követelések 2-6 százalékáért vállalja, hogy a tartozások egy részét megszerzi az adóstól. A tévénél azonban állítólag leírják azokat a cégeket, amelyek így hajtatják be rajta jussukat - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, másfél éve kiszivárognak azoknak a beszállító cégeknek az adatai, amelyeknek tartozik a Magyar Televízió - írja a Magyar Hírlap. A lejárt és érvényes követelések megvásárlásával foglalkozó Debt-Invest Pénzügyi Szolgáltató és Befektetési Rt.-t a kizárólag a tévéből informálhatták a köztévével szerződésben állók adatairól.

Az érintett cégeket levélben kereste fel a Debt-Invest Rt. vezérigazgatója. Almási Kálmán ebben a cégek követelésének megvásárlását ajánlotta fel. A levelet Fiala János riporter hozta nyilvánosságra a Budapest Rádióban.

A lap szerint a kérdés az, hogyan kerülhetnek ki az MTV-vel szerződő cégek adatai a televízióból. A tévé sajtóreferense, Csorba Mária addig nem kívánt nyilatkozni a lapnak, amíg nem informálódott az ügyben. A Magyar Hírlap megpróbálta elérni az MTV elnökét, Ragáts Imrét és kabinetfőnökét, Váradi Vilmost is - sikertelenül. A lap úgy tudja, a menedzsment belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

A Debt-Invest Rt. vezérigazgatója, Almási Kálmán csak a rádióban nyilatkozott, ahol elmondta, cége minden olyan beszállítót megkeresett, amelyeknek megkapták az adatait. De ezekhez nemcsak a köztévéből jutottak hozzá, hanem maguktól a beszállítóktól is. Az rt. vállalta, a követelés összegének 2-6 százalékáért megszerzi kintlévőségük egy részét, és az esetek felében sikerrel is járt. A cég másfél éve köt üzletet az MTV-vel szembeni követeléseiket eladókkal.

A tévében ugyanakkor az a hír járja, hogy aki ezt megteszi, az utoljára dolgozott az intézménynek. Más pletykák szerint a "nagyhalak" közül többen is az említett úton kapták meg pénzüket. Egyesek felszámolási eljárást indítottak a köztévé ellen, és máris megnyílt a kassza. Ahogyan a Debt-Invest is célba ér. Levelet küldenek a gazdasági vezetőknek, alkudoznak, majd megegyeznek, s a követelő már kevesebbel is beéri, mint az az MTV-vel kötött szerződésében szerepel. Kérdés, hogy mi lesz a különbözettel az állami cégnél.