Tízmilliókra perlik a fővárost a nagy forgalom miatt

Vágólapra másolva!
Budai ingatlantulajdonosok több tízmillió forintos kártérítési pereket indítottak a főváros ellen, amiért a Lágymányosi híd megnyitása óta a környéket sújtja az M1-es és az M7-es sztrádákról érkező autótömeg. A tulajdonosok szerint emiatt jelentősen csökkent a birtokukban lévő ingatlanok értéke - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Több tízmilliós értékű kártérítési perek indultak a fővárosi önkormányzat ellen. Budai ingatlantulajdonosok egy része ugyanis azt állítja, csökkent ingatlanaik értéke, mióta a Lágymányosi híd megnyitása után a környékbeli utakra zúdult az M1-es és az M7-es autópályákról érkező forgalom.

A Magyar Hírlap információi szerint az egyik ügyben tíz, a másikban kétszáz, a harmadikban húsz ingatlan tulajdonosai perlik a helyhatóságot. Egy perben már meghozta nem jogerős ítéletét a bíróság: az ingatlanforgalmi szakértő számításait elfogadva, 30 százalékos kártérítést ítélt meg, 11 millió forintot.

Korábban négy ügyben született végleges döntés. Ezekben 20-25 százalékos károsodást figyelembe véve ingatlanonként négy-ötmillió forint kártérítést állapított meg a bíróság. A többi per még nem ért véget, tárgyalásukat szeptemberben folytatják.

Czirmes György ügyvéd szerint ezekben az ügyekben nem várható nagy meglepetés. A kártérítési jog szakértője ugyanis azt mondja, az ítélkezési gyakorlat egységes, azaz a bírák attól függetlenül megítélik az értékcsökkenést, hogy az önkormányzat elkövetett-e bármiféle jogsértést vagy sem.