Csak a kamara akar sztrájkolni, az orvosok nem

Sztrájkkal fenyeget a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ha a kormány nem építi be az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénybe követeléseit. A MOK múlt héten megválasztott vezetése többek között azt szeretné, ha a tervezetben rögzítenék az orvosok fizetésemelésének ütemét, és ha az állam átvállalná az orvosi továbbképzés költségeit. A sztrájkfelhívást a szakszervezetek is támogatják. Az egészségügyi tárca ugyanakkor nem lát sok lehetőséget a jelenlegi tervezet megváltoztatására, és nem hiszik el, hogy ez lenne az orvosok álláspontja. Az [origo] információi szerint sok kórházban sem értenek egyet a sztrájkfelhívással.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) múlt héten megválasztott vezetése sztrájkkal fenyegetőzik, ha a kormány szeptember 8-ig, az parlament őszi ülésszakának kezdetéig nem vonja vissza az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény tervezetét. A MOK azt szeretné, ha a kormány új törvénytervezetet készítene, amelybe bekerülnének a kamara követelései is. Sztrájk esetén csak a hétvégi ügyeletnek megfelelő ellátást biztosítanának a kórházak, azaz csak a sürgős eseteket látnák el az orvosok. Az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára nem hiszi el, hogy a kamara álláspontja megváltozott a vezetőváltással. 

Éger István, a MOK múlt héten magválasztott elnöke az [origo]-nak elmondta: "A kamara azt szeretné, ha az orvosok helyzetét rendező törvényben garanciacsomag biztosítaná az orvosi munkavégzés körülményeit". Az elnök szerint - akit az előző vezetés ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány elfogadása után minimális többséggel választottak meg a küldöttek - elvárható, hogy a 40 ezer orvos helyzetét külön törvényben rendezzék, ezért azt szeretnék, ha külön fejezet foglalkozna az orvosokkal az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényen belül.

A kamara többek között azt kéri, hogy az orvosok szabadon választhassanak az egyes kezelési eljárások közül, hogy munkavégzésüket ne korlátozzák gazdasági megfontolások alapján, illetve, hogy szabadon választhassák meg, milyen munkaviszonyban kívánnak dolgozni. A törvényben ezen kívül rögzíteni szeretnék azt is, hogy az orvosok hivatásuknál fogva megfelelő díjazásra jogosultak. Egy külön részben pedig meghatároznák, hogy évente hány százalékos béremelés jár az orvosoknak, amíg el nem érik az uniós szintet.

Ezen kívül több kisebb módosítást is szeretne a MOK. A kamara szerint indokolt lenne például, ha bekerülne a törvénybe, hogy a munkáját végző orvosnak nem kell parkolási díjat fizetnie, továbbá, ha az orvosi munkavégzés kikerülne az iparűzési adó hatálya alól, és ha az állam megtérítené az orvosok rendszeres továbbképzésének költségeit is. "Azt kérjük, hogy a kormány ismerje el ezzel kapcsolatos pézügyi kötelezettségeit" - fogalmazott Éger.

Az egészségügyi tárca nem lát sok lehetőséget a javaslat megváltoztatására. Mint Rácz Jenő, az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára az [origo]-nak elmondta, a tárcához eddig nem érkezett hivatalos megkeresés a MOK-tól az elvárásokkal kapcsolatban. A minisztérium ezért a kamara korábbi vezetésével közösen kialakított törvénytervezetet tekinti a kamara hivatalos álláspontjának is. "A minisztérium nem hiszi, hogy a most felmerült változat lenne az orvosi kamara hivatalos álláspontja. Az nyilván jóval árnyaltabb és összetettebb" - fogalmazott Rácz.

A helyettes államtitkár szerint az is jelenlegi tervezet megtartását indokolja, hogy az elkészült jogállási törvénybe már rengeteg elem bekerült a MOK korábbi vezetése által megfogalmazott elvárásokból. Rácz kijelentette: az elkészült javaslatot azért sem lehet visszavonni, mert az egészségügyi dolgozók jogállását jelenleg szabályozó törvények nem állnak összhangban sem a hazai, sem az uniós jogszabályokkal. Az elfogadás előtt álló végrehajtására pedig már forrásokat is elkülönítettek, amelyek Rácz szerint egy esetleges visszavonás miatt elveszhetnének.

Rácz úgy vélte, hogy a jogszabály változására addig nincs mód, amíg a MOK nem keresi meg hivatalos formában is a minisztériumot. "Egyeztetések lehetnek, de diktátumok nem, egyik oldalról sem. Észszerű kom kompromisszumokat kell kötni" - mondta. Rácz szerint azonban egyelőre kérdéses, hogy a MOK elnökségének álláspontja mennyire tükrözi az orvostársadalom véleményét. "A minisztérium kapott olyan visszajelzéseket, hogy nem minden orvos ért egyet a sztrájkfelhívással" - mondta a helyettes államtitkár.

Mivel a közintézményként működő MOK nem indíthat sztrájkot, a kamara az egészségügyi szakszervezetek segítségére számít. Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az [origo]-nak azt mondta: már jelezték a kamara vezetésének, hogy segítenek megszervezni a munkabeszüntetést és jelenleg a MOK visszajelzését várják. Cser azt nem tudta megmondani, hogy az orvosok támogatják-e egy esetleges sztrájk megtartását. Ugyanakkor kijelentette: "Az egészségügyi tárca már régen nem tudja, hogy mi van az ágazatban, ezért mer így nyilatkozni".

Az [origo] ugyanakkor úgy tudja, sok orvos a kamara felhívása ellenére sem akar sztrájkolni. Kérdésünkre több fővárosi kórházban is azt mondták: nem értenek egyet a kamara sztrájkfelhívásával. Volt olyan intézmény is, ahol pedig kijelentették: nem csak egy esetleges sztrájkkal, de a kamara új elnökségének kinevezésével sem értenek egyet.

Sáling Gergő

KAPCSOLÓDÓ CIKK