Az MDF megbékélt Hende Csabával

Vágólapra másolva!
Az MDF Országos Etikai Bizottsága ismét megállapította, hogy Hende Csaba nem követett el etikai vétséget azzal, hogy Orbán Viktor felkérésére elvállalta a polgári körök szervezését.
Vágólapra másolva!

Hende Csabát tavaly júniusban bízta meg Orbán Viktor, hogy a polgári körök főszervezője legyen. Hende lemondott az MDF-ben betöltött elnökségi tagságáról, de párttagságát megtartotta. 2002 nyarán a párt etikai bizottsága vizsgálatot kezdett ellene, mert egy másik párt vezetőjének - a fideszes Orbán Viktornak - a felkérésére vállalt politikai tisztséget. Akkor az etikai bizottság csak azért marasztalta el Hendét, mert nem szólt előre a pártban új megbízatásáról, viszont se frakciótagságától se párttagságától nem kellett megválnia.

A párt etikai bizottsága csütörtökön helyben hagyta a korábbi döntést. Eszerint Hende nem követett el etikai vétséget, és tevékenysége nem ellentétes az MDF érdekeivel.

A második etikai vizsgálatra azért volt szükség, mert egy MDF-szervezet fellebbezett az első, hasonló tartalmú döntés ellen. Hendét a párton belül az elmúlt évben sokat támadták. A képviselő szinte egyáltalán nem vett részt pártrendezvényeken és a frakció megbeszéléseitől is távoltartotta magát. A párt vezetése korábban levélben tudatta vele, hogy megvonták tőle a bizalmat.

A közelmúltban tovább folytatódott a Hende-vita: Boross Péter volt miniszterelnök jobbágynak, Szőke László alelnök pedig egy nyílt levelében túlbuzgónak gúnyolta a volt igazságügyi államtitkárt, akinek Szőke szerint akkor csillogott a szeme legjobban, ha beszélhetett a Fidesz-alelnök Áder Jánossal.

A közelmúltban az MDF látványosan rendezte belső vitáit, és a párton belüli vitatkozó csoportok kibékültek egymással. A mostani etikai döntés beleillik e megbékélés folyamatába.