Támadástól rettegett a Nyugati téri robbantó

Vágólapra másolva!
Két súlyos és hat könnyű sérültje van annak a robbanásnak, amely hétfő délután történt a Nyugati téren, a pályaudvar előtti villamosmegállóban, a hatos villamoson. A detonációt egy hátizsákba rejtett, aceton alapú szer okozta, amelyet kémiaórákon szoktak használni. A felrobbant hátizsákot egy férfi viselte, aki a rendőröknek azt mondta, hogy azért hordott magánál robbanóanyagot, mert támadástól tartott, és így akart védekezni.
Vágólapra másolva!

Robbanás történt hétfő délután, kevéssel negyed négy előtt a Nyugati téren, a pályaudvar előtti villamosmegállóban, a hatos villamoson. A helyszíni szemle során találtak egy forgótáras flóbertpisztolyt is a villamoson.

Az [origo] helyszíni tudósítója úgy értesült, hogy hátizsákba rejtett vegyszer okozta a detonációt, amelynek hat könnyű és két súlyos sérültje van. A robbanás egy, a Moszkva tér irányába tartó villamoson történt, amelynek egyik ablaka kitört. A HavariaPress úgy tudja, hogy a robbanásban főleg az álló utasok sérültek meg, akik jobbára a kezükön égtek meg. A hírügynökség értesülései szerint a robbanás lényegesen súlyosabb kimenetelű is lehetett volna, a robbanóelegy nagy része azonban nem robbant fel, csak szétszóródott a villamoson.

Salgó László országos rendőrkapitány is a helyszínre érkezett a robbanás után. A rendőrkapitány elmondása szerint egy húszéves nagykátai fiatalember viselte a hátizsákot, amelyben aceton alapú elegy volt. Ilyen vegyszert kémiaórákon szoktak kísérletekhez használni, illetve pirotechnikai bemutatókhoz. A fiatalember a rendőröknek azt mondta: azért hordta magánál a szert, mert attól tartott, hogy megtámadják, és ezzel akart védekezni.

A fiatal férfi az interneten talált recept alapján állította elő a robbanást okozó öt kiló vegyszert. A Havaria Press értesülései szerint voltak olyan szemtanúk, akik látták a hátizsák tulajdonosát, amint megpróbált elmenekülni a villamosról. A BRFK szóvivője az [origo]-nak elmondta: a nagykátai fiatalembert a kórházba szállítás után azonnal a műtőbe vitték, így a rendőrök egyelőre nem tudták alaposan kikérdezni. A HavariaPress szerint az ügy vizsgálatába már a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai is bekapcsolódtak.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az [origo] információi szerint a felrobbant hátizsákot viselő férfit egy másik sérülttel együtt a a Honvéd Kórházba szállították. A kórházban közölték: két huszonéves fiatalembert szállítottak be hozzájuk. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló alsóvégtag-sérülést szenvedtek. A kórház közlése szerint csak a lágyrészek sérültek, csonttörést nem szenvedtek.

A könnyebb sérülteket megfigyelésre a Péterfy Sándor utcai és a MÁV Kórházba vitték megfigyelésre. Ők ugyanis a robbanás miatt halláskárosodást szenvedhettek.

A sérült villamos fél öt előtt elhagyta a megállót, ezután néhány perccel később megindult a villamosforgalom is. Korábban a 4-es, 6-os villamosok helyett a Moszkva tér és az Oktogon között autóbuszok vitték az utasokat.