Jánosi már csak óvatosan kritizál

Vágólapra másolva!
Jánosi György, az MSZP választmányi elnöke szerdán közölte: a választmány vezetése támogatja a kormányt abban, hogy végezze el a szükséges vizsgálatokat, és ha szükséges, hozzák nyilvánosságra a felelősök nevét a felmerülő ügyekben. Szerinte fel kell mérni, hogy egyes politikai szereplők ártanak vagy használnak a kormány és a párt iránti bizalom erősödésének. Konkrét ügyeket azonban a korábbiakkal ellentétben nem akart Jánosi említeni. Korábban Gyurcsány Ferenc sportminiszter üzleti ügyeit és a K&H-ügy kezelését kifogásolta a politikus.
Vágólapra másolva!

A közeljövőben tárgyalóasztalhoz ül az MSZP elnökségének, a választmánynak és a frakciónak a vezetői a kormány képviselőivel, hogy a párt és a kormány jövőbeli politikai szerepvállalásáról egyeztessenek. Jánosi korábban többször tett bíráló nyilatkozatokat például a brókerbotránnyal és Gyurcsány Ferenc sportminiszter üzleti ügyeivel kapcsolatban.

A szerdai sajtótájékoztatón Jánosi már nem volt hajlandó konkrét ügyeket említeni - bár sokadszori kérdésre ismét megemlítette Gyurcsányt és a K&H-t, de mint mondta, "a politikai szándék fontosabb a neveknél" -, általánosságban viszont a korábbihoz hasonló észrevételeket tett. Mint mondta: a kormány és a párt közös felelőssége, hogy határozott válaszokat adjanak azokra az ügyekre, amelyek az elmúlt időszakban felvetődtek. Hozzátette: támogatja a választmány a kormányt abban, hogy végezze el a szükséges vizsgálatokat, és tegye meg a szükséges lépéseket, akár jogi, akár erkölcsi értelemben.

Mint mondta, ezekben az ügyekben döntő a társadalom megítélése, mivel a választópolgárok ez alapján döntenek 2004-ben az európa parlamenti választásokon, 2006-ban pedig az országgyűlési választásokon. Közölte: mérlegelni kell, hogy egyes kormányzati vagy politikai szereplők használnak vagy ártanak a kormány és a párt iránti bizalom erősödésének.

Az [origo] kérdésre Jánosi elmondta: a választmányi ülésen szóba kerültek a közvélemény-kutatási eredmények is, melyek szerint csökkent az MSZP népszerűsége. Ezzel kapcsolatban azonban csak annyit mondott: "a maratoni futás 42 kilométerből áll. Hogy ki vezet a 15. kilométernél, az még nem biztos, hogy eldönti a meccset."