Előzetesben a Nyugati téri robbantó

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Nyugati téri robbantót. T. Tamás tudomásul vette a döntést, nem fellebbezett. A rendőröknek korábban már beismerte a robbantást, de azt állította, nem szándékosan tette. A hétfői, Nyugati téri robbanásnak nyolc sérültje volt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte T. Tamást, akit a Nyugati téren, a hatos villamoson történt robbanás miatt vettek őrizetbe. T. Tamást robbanóanyaggal való visszaéléssel és közveszélyokozással gyanúsítják. A bíróság szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya miatt fennáll a gyanúsított szökésének és elrejtőzésének veszélye, ezért elrendelték előzetes letartóztatását. T. Tamás tudomásul vette a bíróság döntését.

Letartóztatásáról azután döntöttek, hogy a rendőrök kedden kihallgatták a fiút, aki részletes beismerő vallomást tett. A rendőrök még a kihallgatás előtt megállapították, hogy a fiút korábban többször megverték. Mivel nem tudott védekezni, vásárolt magának egy flóbertpisztolyt, és emellett internetről letöltött receptek alapján robbanóanyagot állított elő.

A kihallgatáson az is kiderült, hogy T. Tamás hétfőn vonattal a Keleti pályaudvarra érkezett, ahonnan átgyalogolt a Blaha Lujza térre, majd felszállt a hatos villamosra. A villamoson leült, táskáját a lába közé a földre tette, majd, mikor a Nyugati pályaudvarhoz ért - ahol könyvet akart vásárolni -, hirtelen fölkapta a hátizsákját, melyben a gyúlékony elegy felrobbant. A fiú a rendőrség szerint nem szándékosan idézte elő a robbanást. A hétfő délutáni detonációnak egy súlyos és hét könnyű sérültje volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK