Budapestre érkezik az Orient expressz

Vágólapra másolva!
A Magyar Vasúttörténeti Parkban tekinthetik meg a látogatók vasárnap a Budapestre érkező Orient expresszt. Beülhetnek a legendás vonatszerelvény étkező- és hálókocsijába is.
Vágólapra másolva!
Agatha Christie

Augusztus 31-én, vasárnap Budapesten tartózkodik a legendás, az utazás misztikumát jelentő Orient expressz. A híres, patinás vonatszerelvény, amely a vasúttörténetben és a klasszikus detektívregény műfajában egyaránt nyomot hagyott, Európa legszebb tájain halad át Párizs és Isztambul között.

Az érdeklődők vasárnap, majd szeptember 8-án tekinthetik meg a szerelvényt a Magyar Vasúttörténeti Parkban - áll a Mávinform [origo]-hoz eljuttatott közleményében. A látogatók megcsodálhatják többek között a vonatban található étkező- és hálókocsit belülről is.

Szerelmes Agatha Christie /tudomany/tarsadalom/20011109szerelmes.html

Vasárnap délelőtt több vasúttörténeti érdekességet, régi mozdonyokat, szerelvényeket, motorkocsikat nézhetnek meg, illetve próbálhatnak ki a vendégek. A Nyugati pályaudvarról különvonatok indulnak a parkba.